promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Őszies lesz 2019 karácsonya
Borítókép:  illusztráció. Forrás: AFP.
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Karácsonykor a nyugat-európai anticiklon és a tőlünk északra, északkeletre lévő magassági teknő peremén szárazabb, ugyanakkor fokozatosan hidegebb levegő érkezik hazánk fölé, továbbra is erős északnyugati szél kíséretében – olvasható az Országos Meteorológia Szolgálat honlapján.

Egész nap, szinte az ország egész területén esett az eső. Hétfő estétől nyugat felől elkezdődik a felhőzet felszakadozása, a csapadék súlypontja pedig egyre inkább a középső és keleti országrészre helyeződik át.

Kedden sokfelé több órára kisüt a nap, de a Tiszántúlon és a Zemplén térségében sok lesz a felhő, Szabolcsban estig esőre is lehet számítani. Eközben délután nyugat felől újabb felhősödés kezdődik, de estig ebből csak a Dunántúlon lehet csapadék.

Az északnyugati szelet a Dunántúlon és a középső országrészben sokfelé kísérik viharos lökések, majd csak kedd délutántól csökken a szél sebessége

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 5 és 10 fok között valószínű.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás