promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fekete napok voltak Európában – Összefoglalás
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nizzai terrortámadás


Ismét a franciák kerültek kereszttűzbe, talán az Eb miatt egy kis időre el is felejtették, hogy valamilyen szinten háborúban állnak és egyik percben sem lehetnek biztonságban. A franciák nemzeti ünnepén egy fehér kamion az ünneplő tömegbe hajtott a dél-franciaországi Nizzában. A támadás még csütörtök éjjel történt 23.00 óra környékén, mialatt a közönség a tűzijátékot nézte. Jelenleg 84 halálos áldozatról tudnak, de 50-nél is több kritikus sérült lehet. (A számokat innentől nem frissítjük) Egyetlen magyar sérültről tud a külügyminisztérium, aki hála égnek jól van. A kamion vezetőjét a francia rendőrök agyonlőtték, miközben a hatóságok tájékoztatása szerint ő is többször rálőtt a rendőrökre.

Addigra azonban 2 kilométeren keresztül gázolt keresztül az tömegen, cikkcakkban haladva. A gázolásról a New York Times grafikát készített, ezt ide kattintva érjük el. A teherautóban megtalálták a személyi igazolványát, aki eszerint Mohamed Lahouaiej Bouhlel francia-tunéziai állampolgár volt. A hatóságok egyelőre vizsgálják, hogy voltak-e bűntársai.

A gyász megint körbevette Franciaországot, és a biztonsági ellenőrzések is újra a maximumon vannak.
 
Puccskísérlet Törökországban

Alig higgadtak le egy kicsit az érzelmek Franciaországban, péntek éjjelre már jött a katonai puccskísérlet a törököknél. Katonák foglalták el a fő reptereket és stratégiai pontokat Ankarában és Isztambulban, bejelentették, hogy átveszik a hatalmat. Sok helyen volt tűzharc, de Erdogan elnök hívei nem rettentek meg, és az utcára vonultak, hogy elnyomják a puccsot. A rendőrség is az elnök oldalán állt. Eddig úgy néz ki kilencven ember meghalt, ezer ember megsebesült, 1534 katonát letartóztattak.

europa1
 
Erdogan nyert a puccs pedig befuccsolt. Az elnök azt mondta örül ennek, mert legalább meg tudja tisztítani a katonaságot. Bár még mindig nem tudjak, hogy lehet emberek halálának örülni.
 
De ami fontosabb, ha Ön vagy családtagja Törökországban tartózkodik, akkor a következő elérhetőségeken kérheti a magyar konzuli szolgálat segítségét: Isztambulban a +90-212-317-9214, a +90-212317 9215, vagy a +90-533-375-8715 telefonszámokat, Ankarában a +90-312-442-2275 vagy a +90-533-699-3694 számot hívja.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás