promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megvan az év strandétele a Balatonnál, nem biztos, hogy örülni fogsz
Borítókép:  A Tiki Beach hozta össze az év strandételét a Balatonnál (Facebook)
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Strandételként nem egészen erre gondolunk a Balatonnál, de ettől még meg kell kóstolni! A versenyen ugyanis egy leves győzött, nem egészen gyümölcsből. Annál inkább különleges! 

[[adv]]

Az Év Strandételének egyik korábbi győztesére már télen utaltunk, meg arra is, hogyan talál egyre jobban magára a Balaton, ahol

nem egészen hekket kellene fogyasztani, ami nem is édesvízi hal. 

A magyar tenger és a Dunántúl gasztroforradalmának további jele az év fagyija és az év bringakajája, sőt már maga az is, hogy ezek a versenyek egyáltalán megszülettek. 

Most pedig itt van újra az Év Strandétele, ami nem más, mint a Tiki Beach Bisztró kovászosuborka-levese. Az MKO alapján az Év Felfedezettje a keszthelyi Pinyó lett. A portál szerint utóbbi egy teljesen szokványos, kissé lepattant büfé, nem hétköznapi fogásokkal.

Még a lángosból is a legtöbbet hozzák ki. 

A Zamárdiban található Tiki Beach-nek minden fogása tökéletes a kritika szerint. A kellemesen üdítő

kovászosuborka-levesük tetejére kaporolaj, rukkola, csírahalom és lazac került. És nyert.  

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás