promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes felfedezést tett egy vendég, rögtön felbolydult tőle az étterem, és világhíressé vált

Döbbenetes felfedezést tett egy vendég, rögtön felbolydult tőle az étterem, és világhíressé vált

Borítókép:  Profimedia (képünk csak illusztráció!)
Élet
Kategória fejléc
Promotions

Hihetetlen dologra bukkant egy vendég egy kínai étteremben, rögtön világszenzáció is vált belőle.

A dinoszauruszok elképesztő változatosságot mutattak, hiszen a tyúk nagyságútól a bő 30 méteres gigászokig számtalan fajtájuk létezett. Mintegy 170 millió éven keresztül uralták a Földet, ám 66 millió esztendeje szinte egyik pillanatról a másikra (talán egy kisbolygó-becsapódás következtében) kihaltak.

Maradványaik azonban rendszeresen felbukkannak, és az őslénykutatóknak sokszor nem is kell a föld mélyére ásniuk értük. Néha olyan helyeken tűnnek fel, ahol előzetesen nem is várta volna senki, és ilyenkor persze nagy felbolydulást okoznak.

Kína délnyugati részén nemrég egy étterem személyzete és vendégei keveredtek különös esetbe. A helyen hajdan csirkefarm működött, aminek fontos szerepe volt abban, hogy a történet meglepő irányt vett.

A vendéglátóhely szabadtéri részén az egyik betérő észrevette, hogy szokatlan mintázat díszíti a kőpadlót az asztaluk alatt. Lábnyomokra emlékeztettek, és addig senki sem fordított rájuk különösebb figyelmet. Bezzeg miután kiderült, hogy nem akármiről van szó!

Szakemberek vizsgálták meg a szóban forgó kőlapot, és kiderült, hogy a rajta lévő mélyedések valójában hajdani élőlényektől származnak, mégpedig 100 millió éves dinoszaurusz-lábnyomok!

A meglepetés még nagyobb volt, amikor a kirendelt őslénykutató nem messze az eredeti helytől egy másik lábnyomcsoportot is felfedezett. Rögtön be is vetettek egy 3D-szkennert, hogy megállapíthassák, milyen őshüllők tapodták a talajt arrafelé a kréta időszakban, és hagyták hátra megkövesedett lábnyomaikat.

Kiderült, hogy mind a két leletegyüttes sauropodáktól származik, amelyek a Földön valaha élt legnagyobb állatok közé tartoztak. Ezek a növényevő dinók akár 33-34 méteresre is megnőhettek, de még a legkisebb változatok is 5-6 méteresek voltak.

Hogyan tudtak a lábnyomok ilyen szép állapotban megőrződni? Mivel az említett étterem helyén hajdan csirkefarm működött, az ott „termelődött” por védőréteget képezett a kőlapokon, így a baromfik (valamint az állattartók és gépeik) nem tudták azokat elkoptatni. A híressé vált kőburkolatok ott maradhattak a helyükön, de kordonnal körbevették azokat, nehogy az éttermi vendégek kárt okozzanak bennük.

Így zajlott a dinók utolsó „nyugodt” napja a Földön: