Furcsán megváltozott Magyarország térképe, egy év alatt teljesen átcserélődtek a vármegyék, alig maradt valami a megszokott helyén

Nagyon megváltozott az ország térképe.
Évről-évre készül egy térkép, ami megmutatja, hogy Magyarország mely területein a legboldogabbak, vagy éppen a legboldogtalanabbak az emberek. Ez az úgynevezett Boldogságtérkép, amit a Pénzcentrum egy saját felmérés alapján készít el. Most közzétették a 2023-as év Boldogságtérképét is, és eléggé átvariálódtak rajta a dolgok.
Ahhoz képest, hogy a fővárosunk, Budapest 2022-ben még milyen előkelő helyen végzett, most jócskán lecsúszott a toplistán, ami azt mutatja, hogy a fővárosban élők már közel sem vallják magukat olyan boldognak, mint egy évvel ezelőtt. Hozzá kell tenni, hogy nem Budapest zuhant a legnagyobbat egy év alatt.

Kolosszális hiba egy külföldön készült Magyarország-térképen, jó pár száz évet tévedtek az alkotók
Olvass tovább...
Közel 15 ezren vettek részt ebben a felmérésben, az emberek különféle kérdéseket kaptak, amikkel a készítők igyekezték lefedni egy átlagos élet minden szegmensét - úgymint, a munka, a magánélet, és a közélethez való viszony. A megkérdezettek 1-től 10-es skálán tudtak szavazni; az 1-es a legrosszabbat, a 10-es a legjobbat jelölte.
Az elkészült Boldogságtérképen jól látszik, hogy az ország nyugati felében továbbra is a legboldogabbak az emberek, míg Bács-Kiskun, Somogy, illetve Nógrád vármegye lakói a legboldogtalanabbak. Budapest 2022-ben még a 3. helyen zárt, de a 2023-as felmérésen már csak az 5. helyre fért fel.
De nem csak a főváros helyeződött át; mutatjuk az összehasonlításokat:
- Vas vármegye (2022) - Vas vármegye (2023)
- Győr-Moson-Sopron vármegye (2022) - Győr-Moson-Sopron vármegye (2023)
- Budapest (2022) - Veszprém vármegye (2023)
- Pest vármegye (2022) - Fejér vármegye (2023)
- Veszprém vármegye (2022) - Budapest (2023)
- Hajdú-Bihar vármegye (2022) - Zala vármegye (2023)
- Zala vármegye (2022) - Hajdú-Bihar vármegye (2023)
- Fejér vármegye (2022) - Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (2023)
- Tolna vármegye (2022) - Pest vármegye (2023)
- Heves vármegye (2022) - Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye (2023)
- Komárom-Esztergom vármegye (2022) - Baranya vármegye (2023)
- Baranya vármegye (2022) - Tolna vármegye (2023)
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye (2022) - Békés vármegye (2023)
- Somogy vármegye (2022) - Komárom-Esztergom vármegye (2023)
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (2022) - Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye (2023)
- Csongrád-Csanád vármegye (2022) - Heves vármegye (2023)
- Békés vármegye (2022) - Csongrád-Csanád vármegye (2023)
- Bács-Kiskun vármegye (2022) - Bács-Kiskun vármegye (2023)
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye (2022) - Somogy vármegye (2023)
- Nógrád vármegye (2022) - Nógrád vármegye (2023)

Így még nem láttad Magyarországot és lakhelyedet, a városodat: olyan térkép került fel a netre, amitól le fog esni az állad - tudósok készítették, csupa érdekességgel
Olvass tovább...
Jól látszik, hogy Budapest 2 helyet rontott, de nem a főváros csúszott a legnagyobbat; Pest vármegye és Somogy is 5 hellyel lejjebb került, a legnagyobbat viszont Heves vármegye bukta, ugyanis 6 hellyel zuhant be.
Veszprém vármegye 2 helyet javított, de Szabolcs-Szatmár-Bereg és Fejér is boldogabbnak vallja magát, mint 2022-ben. A legnagyobb javulást Jász-Nagykun-Szolnok vármegye könyvelheti el, akik nem kevesebb, mint 7 hellyel feljebb tudtak kerülni a legfrissebb Boldogságtérképen.
