promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Napi csillagjóslás – április 25: a Skorpiót az álmai vihetik el egy nagyon rossz irányba, míg a Vízöntőt most cserben hagyhatja a szerencse
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Kos valamint a Bika határozott énje áteshet a ló túloldalára, így nem árt visszafogniuk magukat, hogy elkerüljék a kényes helyzeteket. Néhány csillagjegy jobb, ha nyitott szemmel jár, mert fontos jeleket kaphat az univerzumtól. Nézzük, hogy mit súg most számodra a mai napi horoszkóp!

Kos (március 21. - április 20.)

A határozott éned kerülhet reflektorfénybe, azonban nagyon vigyáznod kell, mert most könnyen meg is sérthetsz valakit, akivel elégedetlen vagy a környezetedben. Túl nagy a lendületed, szóval néha nem árt azt is végigpörgetned az agyadon, hogy neked van-e igazad. Ettől függetlenül eredményes tudsz lenni, de azért ne szállj el teljesen ettől. Jól felkészülten bármilyen tervedet véghez tudod vinni, de a felesleges vitákat azonban messziről kerüld el.

Bika (április 21. - május 20.)

A bolygóállás erős határozottságot sugároz feléd, ebből azonban konfliktusok lehetnek. Nem ártana megértőbbnek lenned, és persze visszafogni magadat. Figyelj rá, hogy ne legyen túl agresszív fellépésed bizonyos helyzetekben. Elég könnyen ki tudnak hozni a sodrodból, amit kontrolálnod kell. A túlzott rámenőségeddel sok embert elriaszthatsz, még a barátaid is rossz néven vehetik.

Ikrek (május 21. - június 21.)

A tavasz miatt az agyad is egyre jobban elkezd felpörögni, az elméd pedig nyitottabb lesz mindenre. Meg tudod figyelni, mi zajlik körülötted, és fel tudod építeni a taktikádat. A közelmúltban tapasztalt problémákat hamarosan magad mögött hagyhatod, és egy nyugodtabb időszak veheti kezdetét. Azok, akik csak kritizálni tudtak korábban, nemsokára nem fognak elég szót találni a dicséretre.

Rák (június 22. - július 22.)

Ma abszolút tökéletesen mehet minden, ha odafigyelsz a részletekre. Próbálj meg az emberek mögé látni, mert nagyon sokat segíthet a saját céljaidban is. Az elmúlt napok kissé nyomasztó légköre inspirál abban, hogy a szebbre és a jobbra törekedj. Nem szabad a régi rutinba ragadnod, mert az végzetes lehet a hétre nézve. Csak előre tekints, és ne hagyd, hogy a negatív emberek kizökkentsenek.

Oroszlán (július 23. - augusztus 23.)

Szabadítsd fel minél jobban a tudatodat. Csak úgy jár az agyad mindenen, és nagyon kreatív tudsz lenni, aminek már éppen ideje volt. Szívesen merülsz el elvontabb kérdésekben, de közben a józan eszed sem hagy cserben. A kihívásokra jelenleg gyors, és gyakorlatias megoldást tudsz találni. Este ráadásul jó híreket is kaphatsz, amik fel fognak villanyozni.

Szűz (augusztus 24. - szeptember 23.)

Nem úgy haladtak a dolgok, ahogyan te akartad, és eléggé lelassultál az utóbbi napokban, azonban újra fel fogsz pörögni. A bágyadtságod eltűnik, és szívesen kísérletezel új megoldásokkal. Rá is fogsz tudni találni több probléma gyökerére, amiket már ideje lenne megoldanod. Az estét – ha teheted – próbáld meg társaságban tölteni, mert ismét remek lesz a hangulatod.

Mérleg (szeptember 24. - október 23.)

Dúl benned a lelkesedés az élet bármilyen területén. Te is úgy érzed, hogy hiányzott már belőled ez a tűz. Ha párkapcsolatban élsz, akkor újra szenvedélyessé és tüzessé válhat az egész. Viszont ha szingli vagy, akkor eléggé meg fog jönni a kedved a kezdeményezéshez. Ne riadj vissza semmitől, most a kudarc miatt sem szabad aggódnod, de azért ne hagyd, hogy becsapjanak.

Skorpió (október 24. - november 22.)

Feleslegesen töltöd az időt olyan álmokkal, amik nem visznek előre. Olyan dolgok ezek, amik eleve kudarcra vannak ítélve, de te egyáltalán nem veszed észre. Rugalmasabbnak kell lenned, és jobban beosztani az energiáidat és az idődet. A barátaid segítségedre lehetnek ebben. Üljetek le, és beszéljétek át az éppen körülötted lévő projekteket.  

Nyilas (november 23. - december 21.)

Azt súgják a csillagok, hogy a hét egyik legjobb napja lehet számodra a mai. Nagyon magabiztos tudsz lenni, az önálló stílusoddal pedig bárkit le tudsz venni a lábáról. Mindenképpen magadat kell adnod. Könnyedén meg tudsz győzni mindenkit. Használd ki, ha valami üzletet akarsz nyélbe ütni. Este is pörögni fogsz, de azt már inkább aktív kikapcsolódással vezesd le.

Bak (december 22. - január 20.)

A jelenlegi bolygóállás felébresztheti benned a pozitív energiákat. Kellemesen, felszabadultan érezheted magadat még munka közben is. Harmonikusan tudsz kapcsolódni másokhoz, és olyan kötődések alakulhatnak ki, amikre nem is számítasz. Talán új barátságok, vagy esetleg szerelem is. Mindenben jól tudod érvényesíteni az ötleteidet, szóval legyél merész.

Vízöntő (január 21. - február 19.)

Nem jellemző a csillagjegyedre, de bizony te is költhetsz haszontalan dolgokra. Ne hagyd, hogy valamilyen internetes reklám átverjen. A jelenlegi bolygóállás különben sem kedvez annyira a szerencsédnek. Ezért is kell két lábbal a földön lenned ma, és mindenben résen lenni. A rutinodra van szükség, hogy minden tökéletesen haladjon.

Halak (február 20. - március 20.)

Kicsit lobbanékonyabb a természeted. Ügyelned kell arra, hogy senkivel se vessz össze a környezetedben. Te képes vagy rá, hogy elengedd a füled mellett a dolgokat, tedd most is ezt. Közben fel fog tűnni valaki az életedben, aki szépen megkavarhatja az agyadat, de egyáltalán nem bízhatsz benne. Szingliként még jobban ügyelned kell arra, hogy távol maradj az illetőtől. Ne hagyd elveszni a józan ítélőképességedet.

Ne feledd, a horoszkóp a jóslataival csak útmutatást add a csillagjegyednek, a döntés mindig a te kezedben van!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás