promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Putyin kolosszálisat koppanhat napokon belül, végéhez érhet az orosz elnök uralkodása?
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az orosz-ukrán háború első évfordulója előtt komoly üzenetet fog kapni Putyin.

Február 24-én lesz 1 éve, hogy kirobbant a Magyarországot is rendkívül negatívan érintő orosz-ukrán háború. Az eseményre elvileg mindkét fél felkészült már, hiszen az oroszok állítólag hatalmas mozgósításba kezdtek, az ukránok pedig különleges fegyvereket szereztek be maguknak – vagyis továbbra sincs láthatáron a gyors békekötés Putyin és Zelenszkij népe között, ez pedig egészen elszomorító.

Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin kedden tart majd egy nagy beszédet Moszkvában, és elég valószínű, hogy ismét közli majd a világgal, hogy Oroszország a végsőkig is képes elmenni annak érdekében, hogy megvédje magát és az értékeit – de aznap nem csak ő lesz az egyetlen vezető, aki a néphez szól majd, hiszen az Egyesült Államok elnöke is beszédet tart, ráadásul nem is olyan messze.

Kiderült, hogy Joe Biden Lengyelországba utazik, és a varsói királyi várból fog majd beszélni, ráadásul Putyinnak is üzenni fog a beszédében, ami leginkább arról szól majd, hogy az Egyesült Államok hogyan segítette Ukrajnát – az egyelőre nem derült ki, hogy mi lesz az orosz elnöknek szánt üzenet, de ha túl „szemtelen” lesz Joe Biden, az akár komoly következményekkel is járhat.

Joe Biden és Vlagyimir Putyin már jó ideje nincsenek közös nevezőn, egy sértő, lekezelő megjegyzés pedig szikraként lobbanthatja lángra a közöttük lévő ellentéteket. Azt pedig senki se akarja, hogy az Egyesült Államok is beszálljon az orosz-ukrán háborúba, és emiatt kirobbanjon a harmadik világháború, ami minden bizonnyal Putyin uralkodásának végét is jelentené hatalmas áldozatok árán – szóval reménykedhetünk benne, hogy se Putyin, se Biden nem mond majd olyan dolgot a beszédében, amit a másik komoly fenyegetésnek vehet, de az biztos, hogy nagy a tét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás