promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Putyin meglepő dolgot tett, erre senki se számított, főleg most
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, hogy Putyinból nem veszett ki az emberség.

A Magyarországra is rendkívül negatív hatást gyakorló orosz-ukrán háború első évfordulójához közeledve egyre aggasztóbb hírek érkeznek azzal kapcsolatban, hogy mik az oroszok, illetve az ukránok tervei a jövőre nézve. Putyinék állítólag újabb csodafegyverek bevetésére készülnek, és hatalmas mozgósításban vannak, Zelenszkij serege pedig egyre durvább eszközöket használ – a jelek szerint sajnos egyik fél sem annyira nyitott már a gyors, egyszerű békekötésre, mint kéne.

Érthető módon rengeteget foglalkozunk az orosz-ukrán háborúval, hiszen már a saját bőrünkön és pénztárcánkon is tapasztalhatjuk a hatásait, de persze nem csupán ebből áll a világ.

Hajnalban 7,8-as földrengés rázta meg Törökország déli, illetve Szíria északi részét, rengeteg halálos áldozattal járt a természeti csapás, és hatalmas a kár – egészen kétségbeejtő a helyzet.

A végzetes földrengés híre Vlagyimir Putyinhoz is eljutott, aki egészen meglepő dolgot tett, ugyanis állítólag felhívta a török, illetve szíriai vezetőt is, és felajánlotta a segítségét a szörnyű csapás után – az orosz elnök elvileg mentőalakulatokat küldene Törökországba, hogy azzal segítse a túlélők felkutatását, illetve a sebesültek ellátását.

Ezek alapján hiába hiszik azt sokan, Putyinból mégsem veszett ki teljesen az emberség, hiszen még háborúzás közben is képes volt arra, hogy segítségnyújtás céljával felvegye a kapcsolatot a rettenetes földrengésben érintett nemzetekkel, ez pedig sokak szerint összességében egy nagyon szép és váratlan gesztus volt, főleg ebben a helyzetben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás