promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki most Bozai József, aki nélkül évtizedekig nem volt filmes stáblista
Borítókép:  YouTube (screenshot)
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A rádiós és tévés bemondó idén ünnepelte a 75. születésnapját.

Márciusban ünnepelte a 75. születésnapját Bozai József rádióbemondó, televíziós műsorvezető. A középkorosztály akár a régi Híradókban is láthatta őt, de a legtöbbek számára alighanem a filmekből lehet ismerős a hangja.

No, nem szinkronizált, „csupán” a stáblistát olvasta fel, hol a filmek elején, hol a végén, mégpedig kellemes, megnyugtató hangon, jellegzetes angolsággal. Fiatalon jobban pergett a nyelve, idősebb korában komótosabb tempóra váltott, de mindig jóleső érzés őt hallgatni.

A szereplést már gyerekkorában megszokta és megszerette, versmondóként is kitűnt a többiek közül. Tanult színjátszást is, végül mégis a tárgyilagosabb bemondói karrier mellett kötött ki. Annak idején még lehetett (1965-ben indult a pályája a Magyar Rádióban), ma már nincs is ilyen szakma.

Mivel Bozai Józsefet nem vették fel a színművészetire, ezért tanítóképzőt végzett. De tehetségesnek tartották, ezért a Magyar Rádió vette a szárnyai alá, bár ott előbb azt mondták rá, hogy nem megfelelő a hangszíne. Ez ma már nevetséges megállapításnak tűnik, ezernyi filmmel a háta mögött.

Végül még egy fogorvosi beavatkozásra is vállalkozott, hogy ne legyen sziszegős a beszéde, így vált végül bemondóvá, 1975-től már a Magyar Televíziónál is. Egyébként a metszőfogai között volt egy kis rés, az okozta a problémát, de 920 forintért rendbe hozták – akkoriban 1200 volt a havi fizetése.

Bozai József ma is aktív, alkalmanként hangalámondásra is vállalkozik, de egyébként a nyugdíjasok szokásos életét éli. Nyilvános fotó alig van róla, a tiszteletére készített videó elején azonban jól látható, hogy a jellegzetesen dús haja és szemöldöke már őszbe borult, a mosolya azonban a régi.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás