promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hátborzongató jóslatok 2023-ra: Baba Vanga szerint jövőre komoly csapás éri a Földet
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Baba Vanga a következő évre sem jósolt jó dolgokat.

Egyesek Nostradamus jóslataiban hisznek, míg mások a gyermekként megvakult Baba Vanga szavaiban látják a jövőt. Az 1996-ban elhunyt bolgár jósnő többször is előre látta, hogy mi fog történni, hiszen már évekkel korábban tudta, hogy 2001. szeptember 11-én szörnyű esemény következik be, illetve Donald Trump hatalomra törését is érezte – és ez mindössze pár példa a rengeteg megvalósult jóslatából.

Baba Vanga a halála előtt egészen 5079-ig minden egyes évre megjósolt pár hihetetlen eseményt, így természetesen 2023 sem maradt ki. Viszont van egy rossz hírünk ezzel kapcsolatban, ugyanis a jósnő nem éppen jó dolgokat látott a következő évre, vagyis felkészülhetünk arra, hogy ez az esztendő is elég megterhelő lesz – és nemcsak az embereknek, hanem konkrétan a Földnek is.

Baba Vanga szerint 2023-ban egy hatalmas napvihar csap majd le, ez pedig súlyos következményekkel járhat, ugyanis komoly áramkimaradások lehetnek, illetve a kommunikációs eszközök sem fognak működni. Ezen kívül még azt is látta a jósnő, hogy jövőre megváltozik a Föld pályája, illetve lesz egy biológiai fegyver, amit ekkor fognak tesztelni – egyik sem hangzik jól.

Persze eddig nem mindegyik jóslata vált valóra Baba Vangának, így nem biztos, hogy ezek is bekövetkeznek, szóval reménykedhetünk abban, hogy a fent felsoroltak közül egyik sem valósul meg se 2023-ban, se máskor, hiszen mindegyik aggasztóan hangzik – főleg a Föld pályájának megváltozása, hiszen az akár természeti katasztrófákhoz is vezethetne, de persze a biológiai fegyver tesztelése is vészjósló, főleg a mostani, háborús időkben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás