promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bődületes baki került bele Szijjártó Péter videójába, amit az M1 nem adott le
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ilyen az, hogy ha a Facebookon hamarabb indul el közvetítés.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már egy ideje Amerikában van, ahol Washingtonban is tárgyalt, majd átutazott New Yorkba, hogy felszólaljon az ENSZ Biztonsági Tanácsának az ülésén. A téma természetesen az orosz-ukrán háború volt.

Orbán Viktor nem olyan rég arra utalt, hogy az Egyesült Államoknak is mindenképpen be kell szállnia a párbeszédbe, hogy Oroszország és Ukrajna között megszülethessen a béke. Akkor került elő ez a téma, amikor Emmanuel Macron elnök is erről beszélt, amikor Ferenc pápával találkozott.

Joe Biden biztosan ott lesz a G20-csoport november közepén, Balin megtartandó csúcstalálkozóján, de az még nem dőlt el, hogy Vlagyimir Putyin is részt vesz-e rajta. Az orosz elnök nem látja szükségesnek, hogy tárgyaljon Amerikával, és a Fehér Ház is elvileg arra törekszik, hogy ha Putyin megjelenik, akkor a két vezető messziről kerülje el egymást.

Ettől függetlenül Szijjártó Péter is arról beszélt az M1-en, hogy Putyinnak és Bidennek találkoznia kellene egymással. Ők persze nem akarnak, és az orosz-ukrán párbeszéd is jó ideje elakadt.

Moszkva valamint Kijev utoljára március végén ült le egymással nyíltan beszélni Törökországban, azóta azonban hallani sem akarnak arról a felek, hogy béketárgyalásba kezdjenek, a harcok pedig csak élesedtek.

„A békéhez teljesülnie kell annak az előfeltételnek, hogy a háborúban álló felek beszéljenek egymással, a kommunikációs csatornák újra jöjjenek létre, tárgyalás nélkül soha nem lesz béke”

- mondta Szijjártó Péter az M1-en.

Azt a magyar köztévén azonban már nem lehetett látni, ahogyan külgazdasági és külügyminiszter a szöszöket igyekszik eltüntetni a zakójáról, ami miatt még a nyelvét is beveti. A kulisszatitokba az futhatott bele, aki Facebookon követte a közvetítést, ami jóval hamarabb indult el.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás