Putyin elnök egyértelművé tette, hogy be akar-e vetni atomfegyvereket Ukrajnában

Putyin az utóbbi nyilatkozataihoz képest meglepő dolgot mondott Moszkvában.
Tegnap volt Oroszország fővárosában, Moszkvában a Valdaj nemzetközi vitaklub plenáris ülése, ahol Vlagyimir Putyin is ott volt. Az orosz elnök rengeteg fontos témát érintett, közben pedig szinte az egész világ a szavain csüngött, hiszen az utóbbi hetekben több, fenyegetőnek vélt megnyilvánulása is volt, amik sokakban komoly aggodalmat keltettek – főleg, hogy már az atomfegyverek bevetése is többször szóba került.

Putyin két atombombát is fel akart robbantani a napokban, de komoly ellenállásba ütközhetett egy szakértő szerint
Olvass tovább...
Vlagyimir Putyin határozottan kijelentette, hogy Oroszország nem szándékozik atomfegyvert bevetni Ukrajnában, ráadásul azt is elmondta, hogy Moszkva sosem fenyegetőzött ezzel – ami érdekes, mivel nem egyszer hangoztatta már az orosz elnök, hogy nem blöfföl, mikor azt mondja, hogy atomfegyverekkel is megvédené a hazáját, úgyhogy ne tesztelje őt senki.
Putyin azzal is sokakat megdöbbentett, mikor azt állította, hogy Ukrajna olyan technológiával rendelkezik, amivel képes „piszkos bombát” előállítani, de ennek próbálják eltüntetni a nyomait.
Az Egyesült Államok is szóba került, Putyin pedig elmondta, hogy még ők sem diktálhatnak Oroszországnak, de ettől függetlenül nem zárkózik el a tárgyalásoktól, mivel ott is, illetve Európa országaiban is vannak az oroszoknak barátaik, akikkel együtt szeretnének működni a jövőben.
Az Oroszországot érintő szankciókkal kapcsolatban arról beszélt az orosz elnök, hogy sikerült alkalmazkodni ezekhez, az orosz cégek pedig könnyedén átveszik az országból kivonuló, nyugati cégek helyeit – vagyis Vlagyimir Putyin azt próbálta sugallni ezzel a világ felé, hogy az Oroszország ellehetetlenítésének céljával kivetett szankciók nem tudták térdre kényszeríteni az oroszokat.

Az oroszok oldalán bekapcsolódott egy ország az ukrajnai háborúba
Olvass tovább...
