promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Putyinról óvatlan felvételek kerültek ki, tisztán látszódnak rajtuk a betegsége tünetei
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az elemzők ismét megpróbáltak következtetni az elnök állapotára.

A háborúk természete olyan, hogy a nyilvánosság gyakran szándékosan megtévesztő, egymásnak ellentmondó információkhoz jut a küzdő felektől. Így van ez a február vége óta tartó orosz-ukrán fegyveres konfliktus esetében is, hiszen sűrűn vakarhatjuk a fejünket a csordogáló hírek hallatán.

A napokban például Putyin elnök a Rjazanyi területen lévő orosz kiképzőtáborban tett látogatást, ahol a katonákkal barátkozott, illetve kipróbált egy új mesterlövész-fegyvert. Nyugati elemzők akkor azt mondták az ott készült képekről és videóról, hogy aligha Putyin van rajta, hiszen az orosz vezető retteg a koronavírustól, ezért kerüli az idegenek közt tartózkodást.

Most viszont ugyanezekre a képekre hivatkozva azt mondják, hogy Putyin súlyos betegségeinek egyértelmű jelei látszódnak rajta. Ha elfogadjuk, hogy valóban az elnökről készültek, akkor nézzük egyrészt az arcát, amely szokatlanul duzzadtnak tűnik, másrészt pedig a jobb kezét, amelyen bevérzések találhatók.

Mindebből arra lehet következtetni, hogy a 70 éves országvezető intravénás kezelést kap, ennek nyomai fedezhetők fel a kézfején. A Kreml elég sok olyan anyagot törölt a webről, amelyeken ez azonosítható lenne, ami szintén gyanúra adhat okot. Tom Warner ukrajnai tudósító szerint ugyanakkor Putyin kezén nincs semmi gyanús, legfeljebb az erek dagadnak ki rajta a megszokottnál jobban.

Azt viszont ő is megjegyezte, hogy a kéz és az arc szokatlanul duzzadt, ami hosszú ideje tartó szteroid-kezelésre utal. Márpedig ezt az előrehaladottabb állapotú daganatos megbetegedéseknél szokták alkalmazni, a páciens életminőségének javítása érdekében. Putyin esetében a Parkinson-kór lehetősége is felmerült, ezért követheti mindenhova a felvételeken szintén gyakran látható – feltehetőleg orvosi – csapat.

Fotó: Profimedia

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás