promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Putyin elnök döbbenetes összeesküvés-elmélettel állt elő, megnevezte a háború „igazi” kirobbantóit
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy régi orosz konteót vett elő, és ezzel sokakat megsértett.

Az oroszok alighanem komolyan meglepődtek azon, hogy a február végén indult inváziójuk során az ukrán emberek nem éljenezve, hanem ellenségként fogadták őket. A támadók nyilvánvalóan felkészületlenül rontottak be a szomszédba, ahol lassan 8 hónapja tartanak a véres harcok.

Putyin időközben elszigetelődött a nemzetközi környezetben, lényegében csak Belarusz és Észak-Korea tart ki mellette rendületlenül. Az orosz vezető így érthető kétségbeeséssel próbál szövetségeseket találni, és erre a napokban Kazahsztánban tartott konferencián jó lehetőséget látott.

Kétoldalú megbeszéléseket folytatott néhány egykori szovjet utódállam, valamint Törökország és Katar vezetőivel, ám ezeken elhangzott néhány kevésbé jól sikerült mondat, amellyel a házigazdákat is magára haragította.

Putyin ugyanis ismét elővette az „Arany Milliárd” régi teóriáját, amely Oroszországban a kilencvenes évek legeleje óta számít gyakran idézett összeesküvés-elméletnek. Az említett „Arany Milliárd” az ő értelmezésükben a fejlett nyugati országok népességét jelenti, akik a Föld többi lakójának rovására húznak hasznot a globális gazdaságból, miközben másokat szegénységben hagynak.

A kazahok azt sérelmezik, hogy Putyin éppen az ő konferenciájukat szemelte ki a konteó felelevenítésére, terjesztésére. Állításuk szerint ezzel az orosz elnök „meghekkelte” azon törekvésüket, hogy a résztvevő 27 ázsiai ország ezen csúcstalálkozóját az egész világ komolyan vegye.

Az „Arany Milliárd” kifejezés az ukrajnai háború kirobbanása óta került bele ismét az orosz közbeszédbe, Putyin talán ezért nem érezte helytelennek, hogy Kazahsztánban is erre hivatkozzon. Úgy vélte, hogy Oroszország nem azért szigetelődött el, mert megtámadta szomszédját, hanem azért, mert a nyugat globális összeesküvést szőtt ellenük.

Ez a Krími hidat ért támadást követő ukrajnai szőnyegbombázás és sorozatos rakétatámadások tükrében kissé különösnek tűnik, akárcsak az arra való hivatkozás, hogy Oroszország – illetve a konferencián megjelent összes ázsiai állam – az egyenlőségre és oszthatatlanságra épülő globális biztonsági rendszer kialakítására törekszik.

A házigazda Kazahsztánnak mindenesetre most aligha lehet félnivalója az oroszoktól, nyugodtan kritizálhatja őket, hiszen a konferencia kapcsán Törökország, illetve korábban Kína is a posztszovjet állam békéje, biztonsága, és területi önállósága fontosságáról tett nyilatkozatot.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás