promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így szivasd meg a bankkártya csalókat, hogy eldobja az agyuk a gépszíjat
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Sokakkal előfordulhatott mostanában, hogy egy ismeretlen személy felhívta telefonon és valamelyik bank alkalmazottjának adta ki magát, hogy kicsalja a pénzét.

A színjáték lényege, hogy a pénzintézet nevében adnak tájékoztatást az áldozat számlájával kapcsolatban. Általában arra hivatkoznak, hogy az illető fiókja veszélyben van, ezért elkérik a bankszámlaadarokat, és voilá, volt pénz, nincs pénz. 

Jelen esetben azzal hívott fel egy csaló egy fiatalembert, hogy valaki két tranzakciót is elindított a bankszámlájáról, ezért netbanki tiltást szükséges végrehajtani, amihez meg kell adni a szóban forgó bankkártya adatait, az ügyfél teljes nevét, és a jelenleg aktuális számlaegyenleget is. Ezúttal azonban nem járt szerencsével a nő, aki Papp Ágota néven mutatkozott be, és arról beszélt, hogy az egyik esetben 180, a másik esetben pedig 240 ezer forintot utalt el a bankszámlájáról valaki jogosulatlanul. 

A lehúzási kísérletet a fiatalember rögzítette is - ahogy azt is, hogyan járt túl a csalók eszén -, így ezzel sokat segíthet másoknak, hogy ne essenek bele a csapdába. 

Néhány nappal ezelőtt egyébként az egyik pénzintézet szintén adathalászattal kapcsolatos csalásokra hívta fel a figyelmet. Közleményükben azt írták, hogy soha, semmilyen körülmények között ne adjuk ki az adatainkat ismeretleneknek. A legtöbb bűnöző arra megy rá, hogy valamilyen módszerrel kicsalja a bankkártya adatainkat. Na, ez az, amit mindenképpen hét lakat alatt kell őriznünk.

A bank sem telefonon, sem e-mailen nem fogja ezt elkérni tőlünk, szóval ne dőljünk be a csalóknak. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás