Szent István sírjából nemcsak a Szent Jobbot emelték ki – ezt a döbbenetes tényt csak kevesen tudják

Szent István természetes úton mumifikálódott jobb keze, vagyis a Szent Jobb az egyik legfontosabb nemzeti és katolikus ereklyénk. A testrészt az uralkodó halálakor választották le, majd sokáig egy Mercurius (Merkur) nevű szerzetes őrizte a családja bihari birtokán, és csak Szent László királynak adta át a szentté avatási eljárás idején.

Kevesen tudják, hogy nem a Szent Jobb az Istvántól fennmaradt egyetlen ereklyék, a hajdani uralkodó koponyacsontjai azonban kevesebb figyelmet kapnak. Ebből rögtön három is van, a legérdekesebb darab még a török hódoltság idején került Boszniába, majd ott keresztény kereskedők vásárolták meg, és a raguzai (ez ma Dubrovnik) dominikánus kolostorba vitték, ahol máig is őrzik.

Egy évtizede felmerült a lehetőség, hogy ez az ereklye végleg visszakerülhetne Magyarországra. A Domonkos-rendiek állítólag a helyi kolostor felújítását kérték cserébe, ám az „üzlet” egyelőre nem valósult meg.

Szent István két másik koponyadarabkája azonban már így is nálunk van, az egyiket Székesfehérváron őrzik. A királyt eredetileg is itt helyezték örök nyugalomra, a történelem viharai azonban többfelé sodorták a maradványait. A teljes fehérvári fejereklyét a tatárjárás idején menekítették Raguzába, ám onnan már a 15. században visszahozták.

A török uralom idején ismét a raguzai domonkos kolostorban vigyáztak rá, ahonnan 1769-ben Mária Terézia szerezte vissza. De csak a nagyobbik, fejtető részt, a díszes ereklyetartóval együtt, míg a kisebbik darab az, amit ma is Dubrovnikban tekinthetünk meg.

Végezetül szólni kell a harmadik koponyadarabról is, amelyet Pannonhalmán őriznek, és a bazilikában augusztus 20-án minden liturgián tiszteletre ki van helyezve. Ez a raguzai fejereklye egy leválasztott darabja, és kettős kereszt alakú ereklyetartóban, hegyikristály lencsék között nyugszik.

A Rubicon ismertetése szerint a Szent Istvánhoz köthető ereklyék közül eddig a Szent Jobbon, illetve a székesfehérvári koponyaereklyén végeztek természettudományos vizsgálatokat. A fejcsont-darabkára vonatkozóan ezt a megállapítást tették:

„A csont külső felszínén a varratok közepes mértékű elcsontosodásából hozzávetőlegesen 43–47 éves; a belső felszínen a varratok teljes mértékű, rég lezajlott záródásából hozzávetőlegesen 58–72 éves elhalálozási életkor becsülhető. Az elhalálozási életkor tehát 43–72 év közé, vagy a külső és belső varratszakaszokból kapott életkorok becslési határértékeit felezve 51–60 évre tehető. A koponyadarab annyira kicsi, hogy a nem meghatározásához nem nyújt kellő támpontot.”