Hitler egy ősi átok miatt fordult a Szovjetunió ellen - az oroszok szentül meg vannak győződve erről

A Tamerlánnak is nevezett Timur Lenk (vagyis Sánta Timur) a 14-15. század fordulóján alapított hatalmas birodalmat Közép-Ázsiában. Dzsingisz kán és a hódító mongolok utódjának tartotta magát, és valóban maga is rettegéssel töltötte el a fél világot.

Bizonyos feltételezések szerint a hajdani nagyúr lehet a felelős a második világháború talán legvéresebb ütközetéért is. Az egész ott kezdődött, hogy Sztálin elküldte két megbízható régészét, hogy nyissák fel Timurnak a Szamarkandban lévő sírját.

Jó néhányan úgy gondolják, hogy ezt nem kellett volna. Oroszország-szerte a mai napig széles körben elterjedt az a hiedelem, hogy ezzel átkot vontak magukra, és annak a következménye lett, hogy Hitler megszegte a békeszerződést, és 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót.

Az egész második világháború legkegyetlenebb összecsapása Sztálingrádban és a környékén zajlott. Végül ez bizonyult a harcok fordulópontjának, hiszen onnantól kezdve a németek szinte folyamatosan visszavonultak, mígnem a szövetségesek előtt kénytelenek voltak megadni magukat.

A középkorban uralkodó Timur valóban kihatással lett volna a történtekre? 1405-ben éppen Kína ellen vonult a seregével, amikor 68 évesen némileg váratlanul meghalt. A testét bebalzsamozták és ébenfa koporsóba tették – ezt nyitották fel tehát fél évezreddel később a szovjet szakemberek.

„Amikor feltámadok halottaimból, a világ megremeg. Aki felnyitja a síromat, az egy nálam sokkal nagyobb hódítót enged szabadjára”

– állt Timurnak a sírján, ezzel azonban Sztálinék vajmi keveset törődtek. A régészeket a helybéliek ugyan tájékoztatták az átokról, ám azok nem hallgattak a figyelmeztetésre, és 1941. június 20-án felnyitották a koporsót – két nappal a náci invázió megindulása előtt.

A sírból édeskés szag szállt fel, amit a szakemberek természetesen a balzsamozás illatának gondoltak, míg a helyiek a felszabaduló átkot érezték meg benne. Timur maradványait Moszkvába szállították tanulmányozásra, és csak 1942. december 20-án temették el újra méltóképpen Szamarkandban. Azokban a napokban fordult meg Sztálingrádnál a hadi szerencse a szovjetek javára, amit így ismét Timur számlájára írhattak.