Milliárdos kincsek magyar kezekben - a műgyűjtő válaszol

Legutóbbi dubaji időtöltésem folyamán egyszer csak megcsörrent a telefonom.

– Maxikám, jól látom, itt vagy Dubajban?

– Igen.

– Nos, akkor készülődj, este egy zártkörű kiállításra leszel hivatalos.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem igazán pakolom tele elegáns ruhákkal a bőröndöm a nyaralásaim során, de végül sikerült valami szalonképes szettet összeszedni a nap folyamán. Gondolom, az mindenkinek megvan, amikor James Bond megjelenik az aktuális Aston Martinnal valamelyik fogadáson, ahol csak a csillogás, luxusautók, és a felső tízezer van jelen. Nos, akkor ezt mindenki szorozza meg kettővel, hirtelen egy álomvilágba csöppentem. Festmények, szobrok, antik kincsek a világ minden tájáról, mintha valaki épp úgy döntött volna, hogy múzeumot csinál a saját villájából. Nem vagyok szakértő, és a festmények sem tudnak igazán lázba hozni – persze, vannak olyan képek, amelyek előtt én is képes vagyok 10 percet ácsorogni, de az nem feltétlen egy csendélet. Egy csokor virág előtt megállva jeleztem is Zsének, hogy ezt maximum anyám tudná elképzelni otthon. Ekkor hirtelen valaki megszólított minket:

– Guys, are you from Hungary?

A kiállítási darabokért felelős menedzser volt, aki jelezte, azért ismerte fel a nemzetiségünket, mert a kép tulajdonosa is pont ilyen nyelven beszélt. Ezek után már tényleg érdeklődést mutattam a kép után, hiszen mégiscsak egy Renoirról beszélünk. Ami ezek szerint magyar kézben lenne?! Épp egy dubaji kiállításon? Próbáltam meggyőzni az ázsiai hölgyet, hogy árulja el nekünk a tulajdonos nevét, de értelemszerűen hajthatatlan volt... Végül is hosszas győzködés után annyira adta be a derekát, hogy megadja az elérhetőségem a tulajdonosnak, és ha ő úgy dönt, felfedi magát, akkor majd keresni fog. Persze, köszönjük szépen, valóban esélyes...

Eltelt két hét, és egyszer csak egy kedves régi ismerősöm, Ajtai József telefonált.

– Szia, Maxim, kerestél.

(Gondolkodom, hiszen körülbelül talán kétszer, ha találkoztunk az elmúlt 8 évben.)

– Szia, Józsi bácsi, én nem emlékszem ilyenre.

– De igen, egy Renoir-kép tulajdonosa után érdeklődtél Dubajban. Nos, az a tulajdonos éppenséggel én vagyok.

^{Ajtai József Renoir festménye}

Meglepő és mulatságos fordulat, ennek örömére, egy ebédre össze is futottunk, ahol nehezen, de sikerült rávenni Józsit, hogy erről a történetről egy cikk szülessen.

Régóta ismerlek, de én sose gondoltam rólad, hogy műgyűjtő vagy.

Talán mert sosem kérdezted. Pedig gyerekkoromban mindig arra spóroltam, hogy a múzeumokba és kiállításokra belépőt tudjak venni, ahol egy-egy egész napot képes voltam eltölteni.

Jogos, ott a pont. De azért elég hihetetlen, hogy véletlenül egy dubaji kiállításon látható Renoir tulajdonosa vagy, hiszen ha jól tudom, nem aprópénzekért cserélnek gazdát ezek a festmények.

Kijavítalak, egy szóval nem mondtam, hogy csak egy Renoir van a birtokomban. Sőt, Teleki Pál, Magyarország egykori miniszterelnökének kedvenc Monet festménye is a gyűjteményem részét képezi.

Teleki festménye? Erről mesélj nekem kicsit, hisz ez a történet érdekes. Hogy került a tulajdonodba, mit lehet tudni a sorsáról? Teleki halála utána kihez került? 

Teleki az öccsének, Ödönnek ajándékozta a képet. Ha gondolod, következő alkalommal szívesen mesélek Neked a történetéről, de Te igazából a Renoir miatt szerettél volna találkozni velem.

Ahogy a francia mondaná: touché. Akkor ezek szerint a Renoirról megosztasz velem valamit?

Egy magyar nemesi családtól sikerült a képet megvasarolnom, egyelőre legyen ennyi elég. 

Monet, Renoir... Sokat nem konyítok a festőművészethez, de úgy látom az impresszionistákra "szakosodtál". Miért pont ez a korszak a meghatározó számodra? 

Nem a korszak a meghatározó számomra, bár tény, hogy szeretem az impresszionizmust. Ahogy a lehetőségeim bővülnek, egyre tágabbra nyílik számomra a világ, melynek köszönhetően egyre érdekesebb es értékesebb képek kerülhetnek a birtokomba. De egy szó mint száz: szeretem a szépet. 

Ezeknek a festményeknek milyen értéke van? Mennyibe kerülhet 1-1 ilyen kép?

Minden kép annyit ér, amennyit fizetnek érte.

(Morfondírozok magamban. Ismerem Ajtai Józsefet nagyjából 11-12 éve, anyagilag sose volt problémája, de azért itt milliárdos tételekről van szó.)

Áruld el az olvasóknak kérlek, mi szükséges ahhoz, hogy egy ilyen festményt megszerezz? 

Széles ismeretségi kör itthon és külföldön is, akik szólnak, ha egy értékes kép bukkan föl. Hosszas utánajárás, ellenőrzés, és alkudozás, például ezért a Renoirért cserébe az egyik kedvenc képemtől is megváltam. És persze ne hagyjuk ki azt, ami a legfontosabb (Mosolyra húzza a száját): Pénz.