promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Luxuslakásokat ajándékozott a talpnyalóinak Kim Dzsongun – és közben jól ki is tolt velük
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem is gondolnánk, milyen alapvető hiányosságokkal kell majd szembesülniük a lakóknak.

A hol eltűnő, hol meg váratlanul felbukkanó észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun a napokban nagylelkűségéről tett tanúbizonyságot. Számos hűséges emberének (rosszindulatúan mondva: talpnyalójának) ajándékozott olyan folyóparti luxuslakásokat, amelyek a sűrűn nélkülöző nép körében joggal kelthettek visszatetszést.

A 38 éves politikus feltehetőleg abból az alkalomból mutatkozott másokkal szemben is bőkezűnek, hogy immár 10 éve vezeti országát, megörökölve a posztot apjától, a 2011 legvégén elhunyt Kim Dzsongiltől.

A kitüntetettek közt szerepelt az észak-koreai állami tévé örökifjú bemondója, Ri Chun-hee is (magyaros átírásban: Ri Cshunhi), aki 78 évesen döntött a nyugdíjba vonulása mellett. A színpadias stílusú nőt „pink ladynek” becézi a nyugati sajtó, mivel gyakran rózsaszín ruhákban pompázik, megidézve országa népviseletét.

Ri Chun-hee lojalitása megkérdőjelezhetetlen, és szemmel láthatólag nagyon meghatódott a diktátor ajándékától. Ha szerencséje van, akkor a luxus színvonalú társasház alsó szintjén kapott lakást, különben óriási kitolásnak érezheti majd az ajándékot.

A kommunista államban ugyanis gyakoriak az ellátási zavarok, és előfordul, hogy a víz már nem jut fel a felsőbb szinteken lévő fürdőszobákba, mint ahogy az is megeshet, hogy jó darabig nem jár a lift áramszünet miatt. A főváros Phenjanban most egy egész lakóparkot adtak át az „igazi hazafiaknak”, ahogy Kim Dzsongun nevezte őket.

Az országvezető azzal is megtisztelte kedvenc hírolvasóját, hogy maga vezette körbe új lakásában. Az eseményről természetesen az állami média is készített anyagot, amelyet stílszerűen Ri Chun-hee mondott alá.

A „rózsaszín hölgy” nagyjából 50 éve dolgozik az észak-koreai televízióban, így már aligha lehet kétsége afelől, hogy országa a lehető legélhetőbb és legboldogabb hely a világon. 1994-ben, illetve 2011-ben ő jelentette be (sírva-szipogva) a két korábbi államvezető halálát, de a nukleáris rakétatesztek sikereiről is mindig tőle hallanak a koreai lakosok.

Ri Chun-hee a 2010-es években egyébként egyszer már visszavonult, de aztán reaktiválta magát, és a legfontosabb hírek bemondását ma sem hagyná másra. A nyugati tudósítások epésen jegyezték meg az új lakása kapcsán, hogy abban nyomát sem látni egyetlen tévékészüléknek sem.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás