promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Károly hercegnek van egy sötét oldala is – 1982 óta követeli Erzsébet lemondását
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Miután a szépséges Dianával házasságot kötött, a walesi herceg alig várta, hogy király lehessen.

Nem élünk a sötét középkorban, de a brit királyi udvarban – a látszat ellenére – heves harc dúl a trón megszerzéséért. Erzsébet királynő egészsége hanyatlik, így nem „udvariatlanság” azon morfondírozni, ki követheti majd őt a sorban.

Fia, Károly herceg az egyik leghosszabb ideje a trónra váró személye a történelemnek, hiszen immár 73 éves, ráadásul 1958 óta walesi herceg, vagyis 64 éve epekedik azért, hogy anyja örökébe léphessen. Bármennyire is joviális, mosolygós öregúrnak tűnik, a brit sajtó szerint türelmetlenül várja, hogy a koronát a fejére tegyék.

A közelmúltban már maga is úgy nyilatkozott, hogy attól tart, kifut az időből, és sohasem lehet belőle Károly király. Viszonylag könnyen megtehetné, hogy nagyvonalúan lemond a trónról a nagyobbik fia, Vilmos herceg javára, az udvart jól ismerők szerint azonban ezt esze ágában sincs megtenni.

„Károly mindig is nyomatékosította, hogy király akar lenni. Erre várt egész életében, vagyis nincs esély arra, hogy lemondjon róla”

– mondta el az Express című lapnak Anna Whitelock történész. Az a herceg egyértelmű „pechje”, hogy Erzsébet időközben a leghosszabb ideig trónon ülő brit uralkodóvá vált, Károly pedig átadhatta VII. Edvárd rekordját a múltnak, aki 59 évet várt arra, hogy megkoronázzák.

„Türelmetlen lennék? Én? Micsoda megjegyzés… de természetesen az vagyok. Hamarosan kifutok az időből, ha nem leszek óvatos”

– nyilatkozta a walesi herceg már csaknem egy évtizede, amikor aligha gondolhatta, hogy még jóval 70 fölött is csak a reményteli várakozás marad számára. Kőszívűség arra várnia, hogy az anyja örökébe léphessen? Egy közembertől biztosan az lenne, de egy uralkodói családban szinte ez az elvárt és természetes törekvés.

Károly egy alkalommal állítólag már arra is célzást tett, hogy Erzsébetnek talán önszántából le kellene mondania a trónról, és ez a megjegyzés alaposan feldühítette a királynőt. Mindez egy tengerentúli látogatás alkalmából hagyhatta el a herceg száját, az édesanyja pedig nem várta meg, míg hazatér, hanem rögtön kérdőre vonta, hogy elhangzott-e tőle ilyen állítás.

A hír végül igaznak bizonyult, Károly pedig igyekezett rögtön bocsánatot kérni édesanyjától a nyilvánosság előtt. A történet a királynő Matthew Dennison által írt életrajzában is megtalálható, és ezt a „hátbatámadást” Erzsébet alighanem örökre megjegyezte. A könyv szerzője szerint a lemondással kapcsolatos viták már 1982 óta folynak Károly és az uralkodó között – a herceg nem sokkal korábban vette feleségül a szépséges Dianát.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás