promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Igen, 12 gyerekem van, 3 különböző apától – na és akkor?
Borítókép:  facebook.com/britnishayechurch
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hetente 600 pelenkázás jutott ki a fiatal anyukának az utóbbi időkben.

A 12. babájával terhes jelenleg a 32 éves Britni Church. Ez még önmagában nem lenne olyan nagy csoda, a kicsiknek ugyanakkor 3 különböző apukája van. A fiatal amerikai anya az utóbbi egy évtizedet lényegében folyamatosan várandósan töltötte, ami (egyebek mellett) hetente 600 pelenkázást jelentett számára.

Britni 16 évesen esett először teherbe, 2019-ben pedig ráadásul hármas ikreknek adott életet. Úgy érzi, áldás számára, hogy nagy családja lehet. Hat legfiatalabb gyermekének már a férje, Chris a biológiai édesapja. A legújabb jövevényt júliusra várják, és akkor már a legnagyobb nővér 16 éves lesz.

„Igen, tizenkét kölyök, három apuka. De ha tizenkét apa lenne, akkor is hasonlóan áldottnak érezném magam”

– jelentette ki dacosan Britni. Az egyik legújabb videójában pedig arról áradozott, hogy Chris mindegyik gyerkőcöt a saját porontyaként fogadja el. A férfi 4 évvel fiatalabb feleségénél, vagyis mindössze 12 esztendős volt, amikor Britni legidősebb lánya a világra jött.

A TikTokon 1,7 millió követővel rendelkező nő 2010-ben, négy gyermekes anyukaként vált el. Aztán belevetette magát az élet sűrűjébe, és 2012-ben váratlanul teherbe esett. A jelenlegi férjével 2014-ben jött össze.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás