promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ez nagyon beteg: saját fiához akar hozzámenni egy nő
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Amerikában átlagban minden ötödik gyereket molesztálnak a családban.

Vérfertőzésnek nevezik a közeli hozzátartozók között létesített szexuális kapcsolatot. Mivel egy házasság – általában – a két fél gyakori szexuális együttlétével jár, egy amerikai nő most azt várja el a bíróságtól, hogy szentesítsék törvénytelen viszonyát a saját nagykorú fiával.

Bármennyire meglepő, erre mutatkozik is némi esélye, hiszen New York államban a vérfertőzés harmadrangú bűncselekménynek számít, vagyis maximum 4 év börtönnel lehet büntetni.

A vérfertőző házasságokat ezen belül még enyhébben ítélik meg. Egyrészt érvénytelennek tekintik, másrészt pedig a törvényszegőket csupán pénzbüntetéssel, valamint 6 hónapig tartó elzárással próbálják jó útra téríteni – írta a foxnews.com.

A perre menő anya szeretne névtelen maradni, hiszen tudja, hogy a tette erkölcsileg, társadalmilag és biológiai szempontok alapján is elítélendő az emberek többsége szerint. Ő viszont úgy gondolja, hogy ez az önálló döntési jogának megsértését jelenti, vagyis érdemes az ügyért síkra szállnia.

Hasonló bírósági esetre már 2014-ben sor került, igaz, akkor egy nő „csupán” a nagybácsijához (pontosabban az édesanyja féltestvéréhez) kívánt hozzámenni. Akkor ezt engedélyezték is, arra hivatkozva, hogy a két fél közötti genetikai rokonsági fok az első unokatestvérek közöttinek felel meg, ami arrafelé legálisnak számít.

„Ez sohasem lesz elfogadva. A legközelebb talán Woody Allen jutott hozzá, aki az adoptált lányával került viszonyba, de még ettől is felfordult az emberek gyomra”

– világított rá Eric Wrubel ügyvéd, hogy mi az alapvető gond az ilyen keresetekkel.

Egy megdöbbentő statisztika szerint az Egyesült Államokban minden harmadik-negyedik lány, illetve minden ötödik-hetedik fiú válik családon belüli molesztálás áldozatává. Ezek az esetek többségükben felderítetlenek maradnak, viszont örökre nyomot hagynak az érintett személyek lelkében.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás