
Azonnali változás a lottójátékoknál, már az esti Ötöslottót is érinti
Olvass tovább...
Az előző két sorsolás után valaki nagyon örülhetett, lássuk, most is így lesz-e?
Csak úgy röpködtek a százmilliók a Hatoslottón az elmúlt hetekben, míg két héttel ezelőtt egészen fantasztikus, 797 millió forintot ért a főnyeremény, addig az előző héten 119 millió forinttal lett valaki gazdagabb. Lesz-e sorozatban három telitalálat, vagy ezúttal végre ismét halmozódni kezd a nyereményalap?
Mint ahogy minden vasárnap délután, ezt ezúttal is a Duna Tv számsorsolásán tudhattuk meg. Ezúttal ezt a hat nyerőszámot húzták ki, már lehet is készíteni a szelvényeket, íme a legfrissebb számsor:
6, 10, 23, 29, 43, 45
A nyerteskereső pillanatok alatt elárulta, hogy kinek szépült meg a vasárnap délutánja. Ezúttal telitalálat ugyan nem volt, ám az ötösökkel is szép összeget lehetett zsebre vágni, egészen pontosan 435 ezer forintot, aminek ezúttal 32 játékos örülhetett!
Mindez azt jelenti, hogy a jövő héten immár 235 millió forintért lehet játékba szállni a Hatoslottón.
Olvass tovább...
Mint arról korábban írtunk, jelentős változást vezettek be a hazai lottójátékoknál, a Skandináv, az Ötöslottó és a Joker esetében ugyanis változtattak a játékba küldés időpontján.
A Skandináv esetében 18 óra helyett ezentúl már 19 óráig lehetséges feladni a szelvényeket azoknak, akik az utolsó pillanatra hagyják azt, az Ötös és a Joker esetében pedig már a sorsolás után 30 perccel ismét fel lehet adni a lottót. A sorsolások idején ugyanakkor nem változtatnak.
A Hatoslottónál tehát minden maradt a régi, ezentúl is 14:30 a feladás határideje, a sorsolást pedig vasárnaponként 16 órától tartják.
Olvass tovább...