A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést. A forróság mellett néhol zivatarok is megzavarhatják a napsütést.
A keddi nap már hajnalban jelezni fogja, hogy a nyár egyik keményebb szakaszában járunk: az ország jelentős részén 20 fok közelében vagy afölött maradhat a minimum-hőmérséklet, napközben pedig újabb fokozatba kapcsol a hőség. A HungaroMet előrejelzése szerint több helyen 35 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, miközben az ország déli részén a napi középhőmérséklet már a legmagasabb figyelmeztetési fokozat kritériumát is elérheti.
Reggelig alapvetően derült időre lehet számítani, de főként a nyugati és az északkeleti tájakon időnként fátyol-, helyenként gomolyfelhők jelenhetnek meg. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, az Észak-Dunántúlon azonban időnként megélénkülhet. Az éjszakai lehűlés már korántsem lesz mindenütt jelentős. A minimum-hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, ugyanakkor a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. A Balaton térségében és egyes városi környezetekben ugyanakkor 20 fok felett maradhat a hőmérséklet.
Kedd délelőtt aztán gyors melegedés kezdődik. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, és már a délelőtti órákban az ország jelentős részén 30 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Budapest elfeledett építészzsenije és legismertebb munkái – elképesztő urbexes és egyéb videókkal
Olvass tovább...
Délutánra tetőzik a forróság. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között alakulhat, de az ország délkeleti részén helyenként 39 fokos maximumot is jelez. A legforróbb területek elsősorban délen és délkeleten lehetnek, miközben északnyugaton valamivel mérsékeltebb, de még mindig kifejezetten meleg idő várható. A délutáni órákban az északnyugatira, északira forduló szél egyre több helyen megerősödhet, néhol pedig viharos széllökések is előfordulhatnak. A napsütést gomolyfelhők szakíthatják meg, és kevés helyen zápor vagy zivatar is kialakulhat. Erre főként a nyugati határszélen, az északkeleti területeken, valamint az ország déli részén mutatkozik kis esély. Zivatar környezetében a villámlás mellett átmeneti szélerősödés és jégeső sem zárható ki.
Három vármegyében a legmagasabb fokú hőségfigyelmeztetés érvényes
A keddi veszélyjelzés legfontosabb eleme azonban egyértelműen a rendkívüli hőség. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyére harmadfokú figyelmeztetést adtak ki, mert ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 29 fok felett alakulhat. Másodfokú figyelmeztetés van érvényben Pest, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas és Veszprém vármegyében, ahol 27 fok feletti napi középhőmérséklet várható.

Britney Spears botoxkezelése rosszul sült el, megmutatta, mi történt a szemével
Olvass tovább...
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elsőfokú a hőség miatti figyelmeztetés, 25 fok feletti napi középhőmérséklet lehet. A HungaroMet összegzése szerint kedden tehát nagy területen 27 fok fölött, a Dél-Alföldön pedig 29 fok körül vagy afölött alakulhat a napi középhőmérséklet.
A késő esti órák sem hoznak gyors felfrissülést: a térképes előrejelzés alapján kedd este az ország nagy részén még 26–32 fok körüli értékek lehetnek, délen pedig helyenként 33–34 fok is maradhat. A keddi nap így nem egyszerűen egy újabb nyári napnak ígérkezik, hanem az ország jelentős részén tartós és komoly hőterheléssel járó időszak folytatásának.
