Szombaton még fellélegezhetünk, aztán elszabadul a forróság – Időjárás-előrejelzés

Szombaton még napos, száraz és kellemesen meleg idő várható, de ez már csak rövid átmenet. Vasárnap hidegfront érkezik, mögötte pedig olyan forró légtömeg közeledik, amelynek egyelőre a végét sem látják a meteorológusok.
A hétvége első napja még napos, többnyire száraz és elviselhető nyári időt hoz. A vasárnap érkező hidegfront csak rövid időre zavarja meg a melegedést, mögötte ugyanis már ott sorakozik a következő hőhullám.
Szombat hajnalra eltűnnek a péntek délután kialakult záporok, feloszlanak a gomolyfelhők, és az ország nagy részén kiderül az ég. Észak és északnyugat fölé ugyan besodródhat némi fátyolfelhőzet, komolyabb változást azonban ez még nem hoz. A szél is veszít az erejéből, így a hőmérséklet gyorsan zuhan: hajnalban általában 9 és 15 fok közötti értékeket mérhetünk. A hidegre érzékeny völgyekben és mélyebben fekvő területeken ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet. Július végén tehát még egyszer érdemes kéznél tartani a vékony pulóvert, legalább a reggeli kávé idejére.

5 meglepő nyári bőrápolási trükk, amit csak a bőrgyógyászok ismernek
Olvass tovább...
Napközben már a napsütés veszi át az irányítást. Többnyire csak kevés fátyolfelhő jelenhet meg, gomolyfelhők inkább az ország keleti részén képződhetnek. Egy-egy zápor legfeljebb az északkeleti határ közelében sodródhat be, ennek is nagyon kicsi az esélye. Másutt nem várható csapadék. A nyugati, délnyugati szél a Dunántúlon időnként megélénkülhet. Délutánra 25 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet, vagyis a péntekinél már néhány fokkal melegebb lesz.
A melegedés vasárnap folytatódik, a csúcshőmérséklet többfelé elérheti a 30–34 fokot.
Nyugat felől azonban egy hidegfront is megérkezik, amely vasárnap és hétfőn több helyen hozhat záport vagy zivatart. A HungaroMet külön hangsúlyozta: a csapadék esélyének növekedése nem jelenti azt, hogy mindenütt esni fog. Nagy területek maradhatnak teljesen szárazon. Ez különösen rossz hír az aszály szempontjából.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Olvass tovább...
A front mögött ismét jelentősen csökken a záporok és zivatarok kialakulásának esélye, így számottevő, országos csapadék továbbra sem körvonalazódik.
A vasárnapi hidegfront csak rövid időre töri meg a folyamatot.Utána megszűnik a hidegebb levegő utánpótlása, és a jövő hét második felében nagy mennyiségű forró légtömeg terjeszkedik Európa fölé. A hőség Nyugat-Európát különösen erősen érintheti, de a Kárpát-medence sem marad ki belőle. Magyarországon egyre nagyobb területen alakulhat ki forróság, miközben az éjszakák is fokozatosan elveszítik frissítő erejüket. A legfrissebb számítások egyelőre azt sem mutatják, mikor érhet véget a következő hőségperiódus.
