Szokatlanul hűvös hajnalnak nézünk elébe – időjárás-jelentés

Kedden hajnalban helyenként mindössze 7 Celsius-fokot mérhetnek, azonban a délelőtt folyamán gyorsan melegszik a levegő.
Jelentős felfrissülést hoz a kedd hajnal. A korábbi hőség után az ország egyes részein kifejezetten hűvösen indul a nap, de biztosan lesznek olyanok, akik ennek örülni fognak. A hűvös levegő a szélvédett északi völgyekben, valamint a homokos talajú területeken jelentkezhet. A nagyvárosok sűrűn beépített részein és a nagyobb tavak közvetlen közelében azonban jóval enyhébb maradhat az éjszaka.
A 7 fok körüli érték július második felében szokatlanul alacsonynak számít, ezért aki korán indul útnak, annak egy vékony kabát vagy pulóver is jól jöhet.

„Mintha egy horrorfilmben lennék” – pokollá vált az álomélet Dubajban
Olvass tovább...
Napkelte után változó mennyiségű felhőzetre lehet számítani, észak és északnyugat felől időnként felhőtömbök érkeznek, és gomolyfelhők is képződhetnek. Még emellett is az ország jelentős részén többórás napsütésre kell számítani.
A korábbi hidegfront mögött szárazabb és hűvösebb légtömeg érkezett a Kárpát-medencébe, ezért a reggeli órákban általában száraz idő valószínű. Tartós esőre nem kell számítani. Helyenként azonban kialakulhat egy-egy futó zápor, a nyugati és délnyugati határ közelében pedig villámlással járó zivatar sem zárható ki.
Az északi, északnyugati szél már reggel többfelé megélénkülhet, és időnként erős széllökésekre is számítani kell.

Pénzt utal a Temu a magyar vásárlóknak
Olvass tovább...
A délelőtt folyamán fokozatosan emelkedik a hőmérséklet, így többfelé 22–26 fokos értékek várhatók. Dél körül a melegebb vidékeken 26–30 fokot is mérhetnek. A hajnalban mért legalacsonyabb és a délutáni legmagasabb érték között egyes területeken akár húsz fok különbség is lehet.
A felhőzet továbbra is változó marad, de nem az eső, hanem az élénk északnyugati szél lesz az időjárás legmeghatározóbb eleme.
Érdekesség, hogy 1996-ban ezen a napon Szombathelyen csupán 5,5 fokot mértek, míg 2007. július 21-én Túrkevén egészen 40,5 fokig emelkedett a hőmérséklet. Július 21-én tehát mértek már késő őszt idéző hajnali értéket és igazi kánikulát is.
