Kísérteties sci-fi filmdíszletként rozsdásodik a Mátra sűrűjében Magyarország elfeledett építménye

Bár Magyarország legmagasabb pontja környékén rengeteg túrázó megfordul, kevesen sejtik, hogy a fák között egy letűnt sportkorszak gigantikus mementója rejtőzik. A Kékes lábánál rozsdásodó síugrósánc története tele van a politikai elit felvonulásával, abszurd hóhordó akciókkal és egy mára teljesen elfeledett dicsőséges múlttal.

Ha valaki letér a megszokott ösvényekről a sárga kereszt jelzésen, és a Veronika-rétet elhagyva az Alsó-Pince út felé veszi az irányt, egy ponton úgy érezheti, mintha egy világvége után játszódó sci-fi film vagy egy elhagyatott titkos bázis kulisszái közé csöppent volna. Az erdő zöld lombozata közül hirtelen egy 70 méter hosszú, indusztriális acélcsontváz magasodik a semmibe. Ez a hátborzongató, az elmúlás romantikáját árasztó, mégis lenyűgöző szerkezet nem más, mint Magyarország egykori legnagyobb síugrósánca – írja a Turista Magazin.

Klebelsberg Kunótól az aranykorig

A történet még a harmincas évek elején kezdődött. A gyöngyösi Mátra Egylet álmodta meg az első, akkor még jórészt földből emelt sáncot, amelyet 1931. január 6-án, Vízkereszt napján, az országos síbajnokság keretein belül adtak át a nagyközönségnek. A korabeli elit imádta a Mátraházán (az ikonikus Pagodában) tartott eseményeket: az átadón maga Klebelsberg Kuno kultuszminiszter, valamint a későbbi főpolgármester, Karafiáth Jenő is tiszteletét tette. A hazai síugrás innen indult el a csúcs felé.

Az igazi aranykor a hatvanas évekre érett be, a magyar síugrósport rohamos fejlődésével. 1969-ben egy óriási nemzetközi verseny keretében avatták fel a ma is látható, hihetetlenül masszív, túltervezett acélszerkezetet. Akkoriban ötezer néző tombolt a sánc aljában, miközben a versenyzők elképesztő magasságokból vetették magukat a mélybe.

Kukában hordták a havat a vízilabdázók

A sikernek és a versenyek megrendezésének azonban ára volt: a Mátra hóhiányos telein a szervezőknek valóságos logisztikai csodát kellett végrehajtaniuk.

A havat gyakran teherautókkal hozták le a Kékestetőről, majd a sportolók, a lelkes szurkolók, sőt, a Mátraházán edzőtáborozó magyar vízilabda-válogatott tagjai hordták fel a meredek sáncra vödrökben, kosarakban és nagyméretű kukákban!

A hangulat a legkeményebb focimeccsekével vetekedett, az országos bajnoki címekért sokszor közel ötven sportoló ugrott. Az utolsó nagy eseményt, egy Európa-kupát 1989-ben rendezték meg, szintén többezres tömeg előtt. Ezt követően a hazai síugrósport pillanatok alatt kámforrá vált, a sáncot bezárták, az építményt pedig magára hagyták az elemekkel küzdeni.

Felmászni szigorúan tilos és életveszélyes!

A rozsdásodó torony és a szinte függőleges, rémisztő ráfutópálya ma mágnesként vonzza a kalandvágyó túrázókat, de a szerkezet megmászása életveszélyes. Harminc éve nem kapott karbantartást, éppen ezért a hatóságok az alsó lépcsőfokokat már régen levágták, hogy elejét vegyék a baleseteknek. Bár a vasváz meglepően jó állapotban maradt, a feljutás megkísérlése hatalmas felelőtlenség.

Van remény az újjászületésre

Mégsem biztos, hogy a csendes rozsdásodás jelenti a végállomást. Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából készült Kékes és környezete fejlesztési program című tanulmányban felmerült egy merész és izgalmas ötlet a sánc megmentésére.

A tervek alapján a monstrum magasságát kihasználva egy, a mélység fölé benyúló, elképesztő panorámát nyújtó kilátópontként születhetne újjá. A komplexumot egy tájékoztató ösvénnyel és egy modern lombkorona-sétánnyal is kiegészítenék, így a múlt elfeledett, pusztuló acélvázából a Mátra egyik legvonzóbb turisztikai attrakciója válhatna.