promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Magyarok lógtak be egy külföldi hotelbe, azonnal szólt a riasztó, ami pedig utána történt, arról videót is feltettek

Magyarok lógtak be egy külföldi hotelbe, azonnal szólt a riasztó, ami pedig utána történt, arról videót is feltettek

Borítókép:  www.profimedia.hu/Illusztráció
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc

Szinte megállt a szíve a magyar kalandoroknak, ahelyett hogy menekülőre fogták volna, egy még őrültebb tervet eszeltek ki.

Egy magyar videós csapat Olaszországban, a Garda-tónál járt, ahol egy egészen elképesztő, sziklába vájt, elhagyatott szállodát szemeltek ki maguknak. Az urbexesek célja merész volt: be akartak lógni a lezárt épületbe, hogy a tetejéről ugorjanak a tó kristálytiszta vizébe. A tervükbe azonban már az első pillanatban hiba csúszott, azonnal megszólalt a riasztó, ami pedig utána történt, arról egy lélegzetelállító videót is feltettek az internetre.

A riasztó, ami majdnem meghiúsította a tervet

A TikTokra feltöltött videóból kiderül, hogy az urbex csapat már az elején komoly akadályba ütközött. A hotel mozgásérzékelőkkel és kamerákkal volt tele és ahogy a videós, Matyi fogalmaz, már az első próbálkozásnál sikerült beindítania a riasztót.

"Átdugtam a GoPrót és rögtön beriasztott. Rács mögött leszünk" - hallható a felvételen a kezdeti pánik.

A srácok tudták, hogy másoknak is meggyűlt a baja a biztonsági rendszerrel és a rendőrök is hamar a helyszínre érhetnek. Ahelyett azonban, hogy feladták volna, egy még merészebb tervet eszeltek ki: megpróbálták kijátszani a riasztókat és a kamerákat és egy rejtett útvonalon bejutni az épületbe.

A jutalom: ugrás a semmibe

Az akció végül sikerrel járt. A csapat óvatosan, a mozgásérzékelőket kerülve bejutott az elhagyatott hotelbe és egészen a tetőig merészkedtek. A videó leglátványosabb pillanata, amikor a srácok a több tíz méter magas épület tetejéről a mélybe vetik magukat és a Garda-tó vizébe csobbannak.

"Para volt ott állni és egy ismeretlen vízbe ugrani, de tudtuk, hogy elég mély, szóval csak be kell vállalni. Megérte megcsinálni" - mondja a videóban Matyi.

A felvétel hatalmas sikert aratott a TikTokon, a kommentelők egyszerre csodálták és féltették a magyar fiatalokat.

"Nagyon királyok vagytok! Vigyázzatok magatokra, az ugrálással pedig pláne" - írta az egyik hozzászóló.

A videó ugyan konkrétan körberajzolja az urbex, vagyis a városi felfedezés izgalmát és veszélyeit, ahol a jutalom egy olyan élmény, amit kevesen élhetnek át, de azért nem javasoljuk senkinek, hogy ezt megismételje!

@matyimolnar

egész bonyi volt a bejutás A teljes tripről vlog -> yt/R1D3RS

eredeti hang - Matyi