
A kamera vette a felfoghatatlant, a Keleti-pályaudvar alatt brutális dolgot találtak
Olvass tovább...
Egy magyar lány bement az erdő mélyén álló titkos kórházba, és amit talált, attól azonnal megfagyott a vér az erekben
Egy magyar lány TikTok-videója pillanatok alatt vált virálissá: egy elhagyatott, lezárt kórházba merészkedett be az erdő közepén. Az urbex – vagyis urban exploration – rajongói számára már önmagában izgalmas egy ilyen felfedezés, de az itt készült felvételek hátborzongatóbbak, mint bárki gondolta volna.
A falak között a történelem legsötétebb titkai elevenednek meg: az épület múltja egyenesen a náci korszakhoz vezethető vissza.
A videóban a lány bemutatta, hogy az 1930-as évek végén a kórház valójában nem gyógyításra szolgált, hanem a Német Lányok Szövetségének székhelye volt. Ide csak „tiszta vérű” árianők költözhettek be, akiket „tenyésztésre szánt” férfiakkal párosítottak. Feladatuk a „német faj megújítása” volt, gyermekeiket pedig gyakran örökbe adták.
A felvételek legijesztőbb pillanata, hogy az egész épületben mindössze egyetlen tárgyat találtak: egy régi, rozsdásodó babakocsit. A helyiek szerint az épületben máig hallani a sérült betegek nyögését és a lányok zokogását éjszakánként.
Olvass tovább...
Az urbex felfedezők számára ez a hely egy igazi ritkaság. Nemcsak a romos falak, a beszakadt mennyezetek és a graffitivel borított folyosók keltik egy horrorfilm hangulatát, hanem a tény, hogy valaha itt zajlottak a történelem egyik legkegyetlenebb programjai.
A becslések szerint mintegy 200 ezer gyermeket „németesítettek” hasonló intézményekben – ez teszi a kórház múltját még dermesztőbbé.
A lengyelországi Mokrzeszów faluban álló Viktoriánus kórházról több urbex fotós és vlogger is készített felvételeket. Az 1886-ban épült intézményt egykor „palotának” nevezték, később pilóták számára működött hadikórházként, majd a Hitlerjugend lányágának központja lett.
A több mint 30 éve üresen álló épületet azóta sem sikerült új funkcióval megtölteni. Az elhagyatott kápolna, a nyikorgó lépcsők és a széttört ablakok olyan hatást keltenek, mintha egy horrorfilm díszletei között járna az ember.
Olvass tovább...
Az urbex felfedezők szerint az épület egyszerre megrázó és magával ragadó. Aki beteszi ide a lábát, az nemcsak a történelem sötét fejezeteivel szembesül, hanem azzal a dermesztő érzéssel is, hogy a múlt mintha még mindig ott kísértene a folyosókon.
A magyar TikTokker videója itt megtekinthető:
@urbexchristie Az úgy nevezett Lebensborn..IG:rbx_christie #foryou #fypシ #fy #neked #nekedbelegyen #travel #spot #fyp #abandoned #urbex #abandonedplaces #urbexkriszti #explore #storytime 13 Angels Standing Guard 'Round The Side Of Your Bed - Silver Mt. Zion