promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Vadító rocker lett A Grincs ártatlan kislányából, sokkolta a rajongókat egy egykori Cindy Liu külseje

Vadító rocker lett A Grincs ártatlan kislányából, sokkolta a rajongókat egy egykori Cindy Liu külseje

Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions

A Grincs egykori Cindy Lou-ja rettentően megváltozott a film megjelenése óta eltelt időben.

Hihetetlen de már 23 év telt el azóta, hogy bemutatták  A grincs című filmet, amelyben Jim Carrey játszotta a főszerepet. Carrey bizonyára a legjobb választásnak bizonyult a karácsonyt gyűlölő csodabogár szerepére, ám nem feledkezhetünk a cuki kislányt, Cindy Lou-t alakító Taylor Momsenről sem, aki szintén maradandót nyújtott a filmben.

A cuki kislány azonban azóta felnőtt és azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy igencsak megváltozott. A film megjelenése után néhány évvel Taylor szerepet kapott a Gossip Girl – A pletykafészek című sorozatban, melyben Jenny Humphreyt játszotta éveken át. Ebben a sorozatban még finom szőke hölgyként láthattuk a színésznőt, nem sokkal később azonban minden megváltozott.

2011-ben ugyanis Taylor modellkedni és egy japán divatcég arca lett, majd ugyanebben az évben teljesen felhagyott a színészettel is. Mivel pedig a modellkedésben sem találta meg az álmait, rájött, hogy az ő igazi útja a zene. Azóta pedig minden energiáját a zenekarára, a The Pretty Reckless-re fordítja. Az együttes hard rock, post-grunge valamint alternatív rock zenét játszik.

Az egykori Cindy Lou dalai pedig nagyrészt keresztény teológiai „beütésűek”, az élettel, a halállal, és a szexualitással kapcsolatosak, így nem csoda hogy a külseje is jelentősen igazodott ehhez a sítlushoz. A színésznőből rockénekesnő lett és azóta platinaszőke hajjal és fekete kivágott falatnyi ruhákban és erős sötét sminkben próbálja elvarázsolni a rajongókat. 

Taylor Momsen már nem az a cuki kislány, aki egykoron a Grincsben volt, de azt meg kell hagyni, hogy így 29 évesen is nagyon csinos, amről most te is meggyőződhetsz galériánkban!

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak