Alig szakított a pasijával Emma Watson, máris újabb párt talált magának?
Emma Watson legelső filmszerepe 2001-ben a Harry Potter és a bölcsek köve volt, amiben ő alakította Hermione Grangert. Egy csapásra világsztár lett a J. K. Rowling nagy sikerű könyvein alapuló szériának köszönhetően, utána még A szépség és a szörnyeteg 2017-es élőszereplős változatával is hatalmasat robbantott, mégis úgy döntött pár éve, hogy visszavonul, nem színészkedik tovább.
Olvass tovább...
Emma Watson az utóbbi években sem unatkozott, hiszen különböző kampányokban szerepelt, aktivista volt, és persze rengeteg időt töltött a családjával, illetve a pasijával. Úgy tűnik, hogy eljött a változás ideje a világsztár számára, hiszen állítólag azt mondta, hogy szívesen színészkedne ismét, ráadásul elvileg még a párjával is szakított – sőt, a pletykák szerint máris talált magának egy új lovagot.
Ez persze egyelőre még csak szóbeszéd, de ha igaz is lenne, akkor se biztos, hogy Emma Watson bármikor is nyilatkozna a dologról, hiszen nagy becsben tartja a magánéletét, és egyáltalán nem szeret róla beszélni – ettől függetlenül bizonyos szempontból valóban egész beszédesek ezek a friss, mondhatni lebuktató lesifotók róla, és az egyelőre ismeretlen férfiről: