promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Emily Ratajkowski bevállalta: olyan dögös ruhákban pózolt, hogy mindenkit lever a víz
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Emily Ratajkowski mindig tudja, hogyan kell a figyelem középpontjába kerülni.

Emily Ratajkowski jelenleg a bolygó egyik legfoglalkoztatottabb, legdögösebb modellje. Előbbit az bizonyítja, hogy folyamatosan nagy tervezőkkel, márkákkal dolgozik, ráadásul hatalmas kampányokban és eseményeken; utóbbit pedig az bizonyítja, hogy az összes létező „világ legszebb női” listán előkelő helyen szerepel – sőt, sokak szerint ő egy igazi megtestesült álomnő, ezzel a kijelentéssel pedig nehéz vitatkozni.

Emily Ratajkowski valószínűleg pontosan tisztában van vele, hogy mennyire bejön az embereknek, hiszen szinte folyamatosan vadító képeket posztol Instagramra, a sajtó-, illetve divateseményeken pedig olyan bevállalós ruhákban jelenik meg, hogy rögtön a figyelem középpontjába kerül, is alkalmanként több száz cikk születik a kinézetéről – kevés olyan modell van, aki ilyen hatással bír.

Ha valaki esetleg arra lenne kíváncsi, hogy vajon minek köszönhető Emily Ratajkowski hosszú évek óta tartó, elsöprő sikere, akkor elég csak ránézni a világsztárra – olyan ellenállhatatlan vonzerővel rendelkezik, hogy abba egyenesen bele lehet bolondulni.

Persze Emily Ratajkowski nem csupán a szépségével érdemelte ki azt, hogy ilyen híres lett, hiszen ő emberileg is nagyon érdekes, sokat tesz a nőkért, az anyákért, és rengeteg fiatal számára szolgál követendő példaként – bár egyesek szerint megesik, hogy kicsit túlzásba viszi a „magamutogatást”.

Itt lehet megnézni pár kifejezetten bevállalós Emily Ratajkowski kinézetet az utóbbi évekből – a modell egyszerre divatos és rendkívül vadító:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás