promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sokkoló meglepetés a bőröndben, köpni-nyelni nem tudott a Mexikóból hazatérő pár
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Senki se szeretne ilyen meglepetést, az biztos.

Az emberek általában szeretnek utazgatni, ha megtehetik, hiszen jó kalandozni a világban és felfedezni új helyeket, megismerni más kultúrákat, megkóstolni ismeretlen finomságokat. Mexikó például egy igazán gyönyörű hely, aminek ugyan megvannak a maga veszélyei, de állítólag egyszer mindenképp érdemes ellátogatni oda – egy brit pár is elment oda nemrég, de nem úgy zárult a nyaralás, ahogy tervezték.

Amikor James Mugridge és Emma Forrester megérkeztek a luxusszállásukra, egyből feltűnt nekik, hogy a falak hemzsegnek a tarantuláktól, valószínűleg olyan lehetett a látvány, mint egy horrorfilmben. Mivel ez arrafelé mondhatni természetes, így nem foglalkoztak vele túlzottan – sőt, a nő még viccelődött is azzal, hogy milyen mókás lenne megtartani egyet házi kedvencként – akkor még nem is sejtette, hogy milyen jó volt a megérzése.

A mexikói nyaralás után Emma és James hazamentek az Egyesült Királyságba, majd elkezdtek pakolni. Kinyitották az egyik bőröndjüket, majd szinte abban a pillanatban sokkot kaptak, ugyanis olyasmit találtak benne, aminek egyáltalán nem volt ott a helye: egy hatalmas tarantulát, ami minden bizonnyal még a szálláson került a táskába.

A kezdeti nagy riadalom után észrevették, hogy a tarantula már nem mozog, egy kis vizsgálódás után pedig bebizonyosodott, hogy az állat már nem él, így nem veszélyes rájuk nézve. Szegény valószínűleg megfagyott a repülő poggyászterében, így nem élte túl az utazást – bár a brit pár jó eséllyel nem örült volna annak, ha még él a „szőrös szörnyeteg”, mikor otthon kinyitják a bőröndjüket.

Itt lehet megnézni pár fotót az esetről:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás