promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Színes

68 éves lett Bruce Willis: íme 10 érdekesség, amit nem tudtál a Die Hard sztárjáról


68 éves lett Bruce Willis: íme 10 érdekesség, amit nem tudtál a Die Hard sztárjáról

Ma ünnepli 68. születésnapját Bruce Willis, ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet.

1. Bruce Willis Amerika egyik legnagyobb sztárja, pedig nem is ott született: a híresség Németországban látta meg a napvilágot 1955-ben, az édesapja egy ott állomásozó amerikai katona, az édesanyja pedig egy helyi nő – nagyjából 2 éves volt Bruce Willis, mikor Amerikába költöztek.

2. Állítólag egészen 9 éves koráig dadogott Bruce Willis, de érdekes módon egyből elmúlt, ahogy színpadra lépett – valószínűleg ezért választotta a színészi pályát.

3. Bruce Willis alig kezdte el az egyetemet, de szinte rögtön ott hagyta az egészet, hogy színész lehessen – nem sokkal utána, 1985-ben meg is kapta A simlis és a szende egyik főszerepét.

4. Az 1988-as Die Hard forgatásán maradandó halláskárosodást szenvedett Bruce Willis annál a jelenetnél, mikor az asztal alól lövöldözik.

5. 1998-ban egy videójáték főszereplője lett Bruce Willis: az Apocalypse főhősét róla mintázták, és még a hangját is ő kölcsönözte.

6. Nemcsak színészként, hanem énekesként is maradandót alkotott Bruce Willis – a „Respect Yourself” című dala még a TOP5-be is bejutott annak idején.

7. Kevesen tudják, de Bruce Willis egyszer csinált egy mesesorozatot Bruno the Kid címmel, ráadásul ő volt a főhős hangja, és még a főcímzenét is ő énekelte 1996-ban.

8. Bruce Willis sokáig volt Demi Moore férje, és a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolnak – annak idején a legendás Little Richard adta össze őket.

9. Egyáltalán nem kért pénzt Bruce Willis a Négy szoba című filmért, ezzel pedig megsértette a színészek szövetségének előírásait, ezért nem kapott hivatalos kreditet a filmnél.

10. Bruce Willis kényszerből vállalta el a Hatodik érzék című filmet: miután hirtelen ott hagyta a Disney egyik projektjét, jóvá akarta tenni a dolgot, ezért igent mondott M. Night Shyamalan thrillerére.

Nézd meg galériánkat Bruce Willisről, aki ma lett 68 éves:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak