promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
70 éve csapott le a nagy londoni szmog, ami több ezer ember halálát okozta
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A nagy londoni szmog teljesen felnyitotta a britek szemét a környezetszennyezéssel kapcsolatban.

A második világháború után a britek leginkább lignittel tüzeltek, hiszen az olcsóbb volt, mint a feketekőszén, de ugyanúgy melegen tartotta őket, csak nagyobb füsttel, és több kén-dioxiddal járt. Nem is sejtették, hogy ezzel mekkora környezeti kárt okoznak, ráadásul a gyárak kéményei is folyamatosan pöfékeltek – ez pedig egy, a Brit-szigetek feletti anticiklon miatt hatalmas problémává vált, mikor szinte teljesen megállt a légmozgás.

1952. december 5-9-ig tartott a nagy londoni szmog, ami még a ködhöz szokott briteknek is sok volt már, ugyanis mindössze pár méterig láttak el, így leállt az autós forgalom, a tömegközlekedés, és csak a metró járt. A belvároson kívül is rendkívül veszélyes volt akkoriban az utcán mászkálni, ráadásul még a házakba is bejutott a jellegzetesen sárgás-feketés, eléggé fullasztó szmog.

A légzőszervi betegséggel rendelkező emberek közül rengetegen meghaltak a nagy londoni szmog miatt, aminek következtében később többen is megbetegedtek. Állítólag 12 ezer áldozatot követelt a jelenség, de nehéz pontosan megmondani, mivel a lakosság még hosszú évekig érezte a hatásait.

A nagy londoni szmog felnyitotta a vezetők szemét, és utána sokkan nagyobb figyelmet fordítottak a környezetvédelemre, hiszen nem akarták, hogy újra megismétlődjön ez. A következő években több törvényt is hoztak ezzel kapcsolatban, de a változás annyira lassú volt, hogy 1962-ben ismét volt egy hasonló eset.

Itt lehet megnézni pár felvétel az 1952. december 5-9-ig tartó nagy londoni szmogról, ami miatt még a sporteseményeket és a színházi előadásokat is eltörölték, annyira nem lehetett látni:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás