promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Orosz-ukrán háború: különleges módon segít az ukrán gyerekeken egy csapat – galéria
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A négytagú társaság nagyon jól tudja, hogy a háború elől menekülő gyerekeknek a játékaikat is hátra kellett hagyniuk.

Továbbra is véres háború zajlik a szomszédunkban. A szakértők abban egyetértenek, hogy Putyin már innen nem fogja feladni. A Pentagon friss jelentése szerint az orosz offenzíva ugyan elakadt, de a hadseregük ereje alig csökkent az elmúlt hetek harcaiban.

Az oroszok eleve arra mennek rá, hogy szép lassan teljesen meggyengítsék az ukrán ellenállást.

Az ukrán katonákat és civileket próbálják megtörni a folyamatosan támadásokkal, míg Oroszország már annyi szankciót kapott a nyakába, hogy felsorolni is hosszú lenne.

Közben a világban óriási az összefogás, és a többség igyekszik segíteni az ukránokat, ahogyan csak tudja.

Egy négytagú angol csapat, David Fricker, Mike Sherston, Neil Sansam és Adam Smith fizetés nélküli szabadságot vett ki a munkahelyén, és úgy döntött, hogy felvidítják a háború elől menekülő gyerekeket.

David Fricker az elmúlt hetekben Budapesten segítette a menekültek elsősegélynyújtó dobozaival. Az érintette meg igazán, amikor látta, hogy a gyerekeknek mindent maguk mögött kellett hagyniuk, még a játékaikat is.

A társaságnak mintegy 6 ezer plüssállatot sikerült összegyűjtenie – mindegyikhez tartozik egy aranyos üzenet is.

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás