promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szinte sérülés nélkül túlélte a II. világháborút, de a betörőknek sikerült kifogniuk a 141 éves kölni dómon – képek
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A kölni dóm, vagyis a Szent Péter- és Szűz Mária-dóm ma nem csupán az átadásának 141. évfordulóját ünnepli, de azt is, hogy 773 évvel ezelőtt rakták le az alapkövét.

1248-ban kezdték el építeni a kölni dómként ismert Szent Péter- és Szűz Mária-dómot, majd egészen 1880. augusztus 14-ig kellett várni, míg elkészült, és átadásra került. 1880 és 1884 között a világ legmagasabb épülete volt, manapság pedig a világ harmadik legmagasabb templomának számít a 150 méter magas tornyainak köszönhetően, amik a csúcsaikkal együtt 157 méteresek.

A kölni dómban található a 24 tonnás Szent Péter-harang, ami a világ legnagyobb szabadon lengő harangja.

Az épület csodával határos módon szinte komoly sérülések nélkül megúszta a II. világháború bombázásait. 1975-ben három betörő a szellőzőaknán keresztül, hegymászó felszereléssel bejutott a katedrálisba, és értékes kincseket loptak el – de végül a kölni alvilág segítségével sikerült őket elkapni.

A kölni dóm 1996-ban felkerült az UNESCO világörökség listájára, és azóta is több millió ember látogatja meg évente.

Íme látványos galériánk a Németországban található kölni dómról:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás