A vámpírok királya csapdába csalta az ingatlanközvetítőt, és a horror csak most kezdődik

Elképesztően erősre sikeredett Robert Eggers rendező legújabb horrorja, a filmes legendáriumok egyik klasszikusát megidéző Nosferatu. Nem csak a téma, hanem annak megvalósítása is a régi időket idézi. Az Universal horrorfilmes divíziójának, a Focus Entertainmentnek a legújabb címe az előző év végétől ijesztgeti az embereket a mozikban. A Nosferatu ugyan nem robbantott kasszát, de az eddig összekalapozott globális 150 millió dollárja egészen jól néz ki a közepesnél kicsit jobb kritikák, illetve a korhatáros stílus mellett is.

Mert bizony Eggers Nosferatu értelmezése az amerikai rendező zsáneréhez méltóan erősen korhatáros. A Boszorkány, a Világtorony és az Északi sem finomkodott. A vámpíros szerelmi dráma pedig szinte mindenféle gyomorforgató szegmensét megmutatja a horror világának. Gyerekgyilkosság, nekrofília, vérszívás, csonkítás. Vér töménytelen mennyiségben. Persze egy ilyen filmtől mást ne is várjunk.

Fontos megjegyezni, hogy a brutalitás a filmben talán egyszer sem öncélú. Egyszer sem érezhetjük közben, hogy a rendező csak a sokkolás és a botrányokozás miatt mutat durva és explicit jeleneteket.

Azonban ezek fényében is azt kell tanácsolnunk, hogy aki érzékeny az erőszakra és nem tolerálja az ilyesfajta szörnyűségeket, azok messzire kerüljék el a Nosferatut. Mindenki másnak melegen ajánljuk a két fő pozitív karakter, Ellen (Lily-Rose Depp) és Thomas Hutter (Nicholas Hoult) szenvedésének sztoriját. Az Orlok gróf által kelepcébe csalt hősszerelmes átverve rohan haza feleségéhez, akinek viszont saját tiszta szerelméért a saját alantas vágyaival és Nosferatuval is meg kell méretnie magát.

Ugyanis kétségünk se legyen, a valódi küzdelem Nosferatu és az ő általa megkívánt és spirituálisan, távolról kielégített Ellen közötti harc. A történet fő ármánykodója spoillerek megemlítése nélkül is elárulható módon csak egyre közeledik a képzeletbeli Wimburg városához. A lányra pedig hiába is vigyáznak a pár barátai (a szintén nagyszerű alakítást nyújtó Emma Corrin és Aaron Taylor-Johnson alakításában, hősnőnk csak elodázni tudja az elkerülhetetlent. 

Ellenen elhatalmasodik a hisztéria, ahogy Nosferatu egyre intenzívebben kísérti meg a szexualitását.

A további mellékszereplők mindeközben szintén zseniálisak. Willem Defoe talán még soha nem volt ennyire Willem Defoe, a színészi játéka az egyszerű maníroktól lesz hiteles a félőrült professzor szerepében. Talán csak Ralph Inesonról nehéz elképzelni, hogy a valóban egy lelkiismeretes háziorvos a 19. század első felében. Bár kétségtelen, hogy még ő is meggyőző alakítással rukkol elő ebben a sötét klasszikusban.

A végeredmény egy teljes feloldozás lesz, egy végtére is kirobbanó, kielégítő végkifejlet. Azonban a siker, Nosferatu legyűrésének íze korántsem finom, és még a keserédestől is messze áll. Orlok gróf a kéj csúcsán csalatkozott és érte el a csúcsot egyszerre. További részletek megsúgása nélkül csak ajánlani tudjuk a filmet, amely valóban az előző évszázad fekete-fehér horror kalandjait ígéri és eleveníti is fel számunkra.

Friss örömhír, hogy a rendező Eggers már meg is kapta a felhatalmazást az Univesal fejeseitől: jöhet a Vérfarkas legendárium feldolgozása.

A filmes szakági találgatások szerint valamikor 2026-ban. Reméljük, hogy erre az adaptációra nem kell majd sokat várnunk, lévén a direktor Nosferatu eljöveteléért már 2015. óta lobbizott.

Nosferatu kritika az Otherworld szakértői videójában: