Horrorrá vált a budapesti metró, rémálomszerű módon láthatjuk újra a múlt megállóit

„Tessék vigyázni, az ajtók záródnak”

– hallottuk annyiszor a recsegős hangszórókon keresztül Szalóczy Pál senkiével össze nem téveszthető hangját. Majd finomnak egyáltalán nem mondható módon becsapódtak a szovjet kocsik ajtajai, és már süvítettünk is az alagútban.

A hangok, az illatok, a színek, az arcok mind a régi metróhangulat velejárói voltak, évtizedekig hozzátartozva Budapest mindennapjaihoz. Sokan és sokáig vártak a felújításra, most mégis mintha kicsit visszasírnánk azt a hangulatot. Volt benne valami egyszerűség, valami a múltból, ami itt maradt velünk, egy letűnt világ mementója, ami minden nap életre kelt.

Habár a metró világa még abban a zárt és szigorú rendszerben is nyitott volt és bárki bemehetett, a mélyére csak a bennfentesek láttak le. Titokzatossága is a részletekben rejlett, mint ahogy a Kontroll című filmben is ezt tapasztalhatjuk.

A rémálom elkezdődik

Aki lemaradt a régi metró hangulatáról, annak most itt egy utolsó lehetőség, hogy átélje, azt azonban felelőtlenség lenne kijelenteni, hogy nem fog érezni Bori István alkotása után egyfajta furcsán nyomasztó érzést.

A végeláthatatlan mozgólépcsőkön ezúttal magunk megyünk le, nem kell jobbra állni, nem siet senki, és soha nem tudunk visszamenni. Parádésan megkomponált horror-rövidfilm, a kommentelők pedig nem győzik dicséni a végeredményt:

„Én azt hittem, hogy 21 évvel ezelőtt volt egy ismerősötök aki elintézte, hogy forgassatok ott egy éjszaka, és csak valamiért most töltöttétek fel, vagy filmesek vagytok és úgy kaptatok erre engedélyt. Én végig azt hittem, hogy ti tényleges ott forgattatok lent még anno, és csak a részleteket csináltátok számítógéppel (régi reklámokon a szövegek váltakozása, fények, mozgólépcsők stb.), de ha nem írták volna alul a kommentek között nem esett volna le, hogy az egész számítógépes animáció. Durva, hogy hol tart a technika. Nekem nagyon tetszett, és tökéletesen visszaadja a 2000-es évek 3-as metrójának a hangulatát (a mozgólépcső hangja, a metró visszaszámláló óra, a metrókocsiban a gömb lámpa stb.) szerintem sokaknak nosztalgikus volt”

– írta egy hozzászóló.

„Nagyon szép munka. 2004-2006-ig dolgoztam odalent, éjjelente. Voltak ilyen gondolataim. Egészen jól megragadtad a lényeget: ez egy páratlan, különleges atmoszféra amit csak kevesen ismernek valójában”

– fogalmaztak egy másik kommentben.

Valóban hihetetlen, hogy ezt ma már ilyen élethű módon vissza lehet adni, kihagyhatatlan: