Sokkos állapotban menekültek a moziból a nézők az új karácsonyi film után, sokan nem bírták végignézni a Bohócrém karácsonya gyomorforgató jeleneteit – kritika
Olvass tovább...
Ebben a karácsonyi filmben Jack Black Sátánként teljesíti egy diszlexiás kisfiú három kívánságát, de nagy árat kér cserébe. Kritika a Kedves Télapóról.
Vannak olyan karácsonyi filmek, amelyek sikerében egyáltalán nem bíznak a forgalmazók - sőt, néha még maguk az alkotók sem -, ezért inkább nem is reklámozzák, csak csendben száműzik valamelyik streamingoldalra, és sorsára hagyják. Tulajdonképpen a Kedves Télapó is egy ilyen karácsony film lett, hiszen sehol sem verték nagy dobra az érkezését, nem robbantottak nagyot az előzetessel, pedig van itt néhány érdekes tény, ami miatt az én érdeklődésemet is felkeltette.
Először is, hogy az egész történet alapötlete részben Jack Black-tól származik, aki aztán nem csak forgatókönyvíróként, de producerként is kivette a részét a produkcióból; ráadásul ő alakítja benne a Sátánt, akinek egy diszlexiás kisfiú véletlenül levelet küld karácsony előtt. Aztán az is érdekes, hogy a filmet az a Bobby Farrelly rendezte, aki előtte olyan alkotásokat készített a testvérével, mint például a Dumb és Dumber, a Dumb és Dumber kettyó, az Elhajlási engedély, az Én és én meg az Irén, illetve A nagyon nagy ő. Utóbbiban már együtt dolgoztak Jack Black-kel, és most ismét közös projektbe fogtak ezzel a karácsonyi filmmel. Ehhez tartozó érdekesség, hogy Jack Black karrierjében ez a második karácsonyi produkció, hiszen korábban a Holiday-ben is szerepelt.
Furcsa elképzelés, hogy egy karácsonyi film középpontjába egy olyan figurát helyeznek, akinek egyébként semmi köze sincs ehhez az ünnephez. De pont ezért is voltam annyira kíváncsi erre a filmre, hogy vajon mi sül ki belőle, ha mondjuk nem a Télapó, és nem is a Krampusz, hanem a Sátán szövögeti, kuszálja, formálja benne a szálakat.
Olvass tovább...
A Kedves Télapó ezáltal egy teljesen kifordított karácsonyi történet lett, mert bár elég rendesen megjelenik benne a Farrelly-filmekre jellemző dilinyósság és elborultság, mégis sikerült megőriznie a karácsony szépségét, és oly módon tolmácsolnia az ünnep valódi üzenetét és lényegét, amire eddig még nem volt példa.
Hozzá kell tennem, hogy az első 20 percben még nem fogott meg a film, túlságosan ripacskodósnak és prolinak éreztem, komolyan elgondolkodtam azon, vajon megéri-e ráfordítani ezt a 100 percet, de aztán megadtam neki az esélyt, és összességében nem bántam meg, hogy végignéztem. Nyilván nem egy emlékezetes darab, karácsonyi klasszikus pedig soha nem válik belőle, de vannak igazán vicces, megmosolyogtató, olykor még megható és drámai részei is, amelyek el tudják hessegetni minden kétségünket afelől, hogy ezt az egészet csupán egy rossz viccnek szánták.
Természetesen a film nem tudna ilyen jól működni, ha nem lenne benne Jack Black, aki tulajdonképpen szerelemprojektként babusgatta mindvégig ezt a produkciót. Kifejezetten jól áll neki ez a bohókás, egyszerre pokolian vicces és ördögien ravasz karakter, szemmel láthatóan minden pillanatát élvezte ennek a sátáni szerepnek.
Olvass tovább...
Aranyos partnert is találtak mellé a diszlexiás kisfiút alakító Robert Timothy Smith személyében, aki ugyan erősen tiltakozik az ellen, hogy a harmadik kívánság után odaadja a lelkét az ördögnek, és mindent megpróbál, csakhogy elkerülje a többi kívánságot, de aztán rá kell jönnie, hogy a legjobb barátja és a szülei boldogságának érdekében áldozatot kell hoznia. Igazából szépen mutatja meg a film azt, hogy karácsonykor az ember hajlamos önzővé válni, és teljesen megfeledkezni arról, hogy miről is szól ez az ünnep: nemcsak a családról és az ajándékozásról, hanem arról is, hogy adni jó, és hogy mennyire fontos, hogy segítsünk másoknak.
A Kedves Télapó tényleg nem egy kimagasló karácsonyi film, de nem is akar az lenni. Bobby Farrelly és Jack Black szerettek volna egy könnyed, kicsit dilis, de szerethető filmet csinálni, ami elrugaszkodik a hagyományos karácsonyi történetektől, és valami teljesen újat, valami furcsát mutatni vele.
Ha unjuk már a régi klasszikusokat, és szívesen megnéznénk valami friss karácsonyi filmet, akkor érdemes egy próbát tenni a Kedves Télapóval; még úgy is, hogy a Farrelly-testvérek humorát és stílusát nem mindenki tudja értékelni vagy befogadni. Viszont a történet lezárása egy olyan megható pillanatot tartogat, amiért már megéri megnézni, és abban a pillanatban talán mindenki egy kicsit át tudja gondolni, értékelni mindazt, amije van, és hálát tud adni azokért, akikkel együtt töltheti a karácsonyt.