promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Hatalmas hibát találtak az Indul a bakterházban, véletlenül maradt a filmben

Hatalmas hibát találtak az Indul a bakterházban, véletlenül maradt a filmben

Borítókép:  port.hu
Film & Sorozat
Kategória fejléc

Kolosszális hibát szúrtak ki az Indul a bakterház című filmben.

Mihályfy Sándor 1979-ben készített, majd 1980-ban bemutatott Indul a bakterház című vígjátéka igen hamar kultuszfilmmé vált és minden idők legjobb magyar filmjei között tartják számon. Emellett továbbra is a legjobb magyar filmvígjátéknak tekintik, sikere pedig a mai napig töretlen.

A Koltai Róbert, Haumann Péter, Horváth Teri, és Olvasztó Imre főszereplésével készült produkciót részben az ócsai falumúzeumban, részben a Kunszentmiklós-Tass-Dunapataj vasútvonal, Szalkszentmárton és Dunavecse közötti Csabony vasútállomásán egykor állt bakterháznál forgatták.

Az Indul a bakterházat még a mai napig is szokták adni a televízióban - a napokban éppen a Magyar Mozi TV műsorán lehetett elcsípni. Itt nézte újra a filmet a Promotions egyik olvasója is, aki egy hatalmas hibát talált benne.

„Tegnap este néztem a Magyar Mozi TV-n az Indul a bakterházat, és a végén van egy igen nagy baki benne. Mikor dobálóznak a szilvásgombócokkal, és összedől a ház, az egyik beállításnál jól látható az a drót, amit a tetőhöz kötöttek, és amit egy traktor húzott el. Eddig sose tűnt fel, pedig nem először láttam. Nagy kedvencem volt mindig is, és ezután is. Haumann a legjobb benne”

- írta a szerkesztőségünknek küldött levelében Gyula.

Hozzá kell tenni, hogy ezt a bakit sem ő szúrta ki először; már korábban is észrevették - csak úgy, mint azt, ami nem véletlenül, hanem szándékosan maradt benne a filmben. Ugyanis az utolsó jelenetben látható az is, hogy Bendegúz véletlenül szemen dobja Koltai Róbertet egy szilvásgombóccal, aki ezután ki is hátrál a díszletből - vélhetően azért, mert komoly problémája volt a szemével. Ez azonban jócskán lerövidítette az utolsó jelenetet, és idő előtt robbantották fel a bakterházat.

Koltai Róbert korábban elárulta, hogy mivel a díszletesek valóban felrobbantották a bakterházat, és csak egyetlen egyszer lehetett ezt eljátszani, ezért előre megbeszélték, hogy amikor ő kirohan a díszletből, azzal jelez a többi színésznek, hogy azonnal el kell hagyniuk a házat. Azzal viszont senki sem számolt, hogy a Bendegúzt alakító Olvasztó Imre teljes erővel szemen fogja dobni Koltait szilvásgombóccal, aki így rögtön kivonult a díszletből - ám azt elfelejtette, hogy ez volt az ő végszava. Így aztán a 10 percesre tervezett jelenet 2 percesre sikeredett, mivel a bakterházat abban a pillanatban romba is döntötték.

Még több érdekesség az Indul a bakterházról

  • Bendegúz szereposztása így zajlott: a rendező elment egy intézetbe, és ott válogatott. A feladat a következő volt: aki fenékbe meri rúgni, az lesz Bendegúz. Ezt csak Olvasztó Imre merte megtenni.
  • A bakterházat úgy döntötték össze a végén, hogy köteleket kötöttek a házhoz, aztán traktorokkal széthúzták.
  • A bakter szerepét eredetileg Bencze Ferenc játszotta volna, ő azonban betegség miatt nem vállalta el, így az utolsó pillanatban kapta meg Koltai Róbert.
  • Az utolsó jelenet forgatását kétszer kellett felvenni, mert Bendegúz nem merte megdobni a felnőtteket a gombócokkal, ezért másnap vették fel a jelenetet, de a gombócokat az előző napi forgatásról fagyasztva hozták a forgatásra. Telibe is találta Koltai szemét a lurkó, a filmben is látható módon. A hajigálás folytatását viszont emiatt a korábban felvett snittekből kellett összevágni.
  • Csámpás Rozi és a Bakter szalmakazalbeli huncutkodásánál Koltai nem volt jelen, hanem egy, a bakter csizmáját viselő statiszta hempergett Pécsi Ildikóval. Pécsi Ildikó azt nyilatkozta 2017 körül erről a jelenetről, hogy egyedül volt a kazalban. Statisztáról nem esik szó.
  • Mikor Bendegúz evés közben kap egy sallert az anyjától, az állát beleüti a tányérba. Ez egyáltalán nem volt benne a forgatókönyvben, a rendezőnek viszont annyira tetszett, hogy benne hagyta a kész változatban.
  • A Bendegúzt elnáspángoló parasztot Czuczor László szalkszentmártoni vőfély és amatőr színész játszotta.


(forrás: Wikipédia)