28 évig élt abban a tudatban egy férfi, hogy az anyja elhagyta, aztán egy újsághirdetés mindent megváltoztatott

A nemzetközi örökbefogadások történetének egyik legsötétebb fejezete tárult a nyilvánosság elé John Campitelli sorsán keresztül, aki huszonnyolc éven át élt abban a hiszemben, hogy vér szerinti édesanyja önként mondott le róla.

A New Yorkban nevelkedett férfi felnőttként szembesült a megrázó valósággal: egyike volt annak a több ezer olasz kisgyermeknek, akiket 1950 és 1970 között az Amerikai Egyesült Államokba szállítottak a Vatikán által koordinált, úgynevezett árva vízum program keretében.

A 60 Minutes tényfeltáró riportjából kiderült, hogy az érintett csecsemők jelentős része valójában nem volt árva; egyedülálló, kiszolgáltatott anyák gyermekei voltak, akiket az egyházi intézmények falai között, morális és pszichológiai nyomásgyakorlással kényszerítettek újszülöttjük átadására.

Intézményesített identitáshamisítás

John Campitelli (eredeti nevén Piero Davi )1963-ban született Olaszországban. Édesanyja, Francesca, hajadonként, átmeneti jelleggel bízta kisfiát az apácák gondozására, abban a szilárd meggyőződésben, hogy anyagi körülményei rendeződésével visszakaphatja őt.

Ezzel szemben az intézmény önkényesen törölte az anya adatait a nyilvántartásból, és a gyermeket jogilag születése óta elhagyottnak minősítette, megnyitva az utat az amerikai örökbefogadás előtt.

Ez a gyakorlat egy 1950-es amerikai törvénymódosításra épült, amely az árva fogalmát kiterjesztette a félárvákra vagy az eltartásra képtelen szülők gyermekeire is.

A jelenség strukturális gyökerei a mai napig rányomják a bélyegüket a globális gyermekvédelemre: a Global Slavery Index adatai alapján a világ árvaházaiban élő mintegy 5,4 millió gyermek közel 80 százalékának él legalább az egyik szülője, ám a mélyszegénység és az intézményi bürokrácia elvágja őket a családi kötelékektől.

A trauma anatómiája

A fordulatot Campitelli életébe egy 1991-ben, egy olasz lapban közzétett felhívás hozta el, amelynek köszönhetően csaknem harminc év elteltével sor kerülhetett az első telefonbeszélgetésre Francesca és immár felnőtt fia között.

John ezt követően Olaszországba utazott, elsajátította a nyelvet, és végleg ott telepedett le, hogy rekonstruálja családi kapcsolatait.

Hasonló cipőben jár az ohiói Mary Relotto is, aki felnőttként szembesült azzal, hogy kiterjedt olasz rokonsággal rendelkezik - elmondása szerint édesanyjával, Anna Mariával való találkozása olyan volt, mintha saját maga idősebb verziójával nézett volna farkasszemet.

forrás: Scoop