Kijátszanák a törvényt a hazai boltok?
2025 júniusában fogadta el a Parlament azt a rendeletet, miszerint már nem csak az alkoholos italok, vagy a dohánytermékek, hanem az energiaitalok vásárlása csak 18 éven felül lehetséges. A döntés igencsak megosztotta a magyar társadalmat: sokan ellene vannak a cukros üdítőitaloknak, a koffein pedig nem tesz jót a fiatal szervezetnek, ennek ellenére egy kávézóban például simán kiszolgálnak tinédzsereket is, így valóban egy kicsit kaotikusnak tűnt, hogy mi alapján hozták meg ezt a rendeletet.

Tömegek járnak át ide alapélelmiszereket vásárolni, Magyarországtól alig néhány perc
Olvass tovább...
Sokan a szülők segítségével játszák ki a szabályt.
És nemes egyszerűséggel megveszik a gyereknek továbbra is a napi energiaitalt. Természetesen a gyártók is léptek, elsőként a legnagyobb hazai cég, a Hell dobott piacra egy új terméket. A törvény értelmében bizonyos koffein mennyiség még megengedett az üdítőitalokban, aminek jelen állás szerint 15 mg/100 ml alatt kell lennie. Megjelent tehát a boltok polcain a rekord gyorsasággal kifejlesztett HELL New Gen nevű ital, mely öt féle ízben érhető el és mindössze 100 mililiterenként 13 mg koffeint tartalmaz, illetve több féle vitamint is.

Berobbant a köztudatba egy magyar bolt a semmiből, a budapesti Temunak is nevezik, fillérekért ritkaságok találhatóak benne
Olvass tovább...
Ezt érthették félre a boltok, vagy csak kijátszák a törvényt?
Olyan pletykák is szárnyra keltek, hogy a HELL az energiaitalok összetevőit is módosította, de megnézve a dobozt azon nem látszik semmiféle változás, így azokra kellene vonatkoznia a korhatár megjelölésnek. Ennek fényében különösen furcsa az a felirat, amit egy vásárló egy boltban videózott: legnagyobb megdöbbenésére az energiaitalos polcokra egy nagy pipa volt téve, valamint a jelzés, hogy 18 év alatt is megvásárolhatóak.
A fiatalok azonnal ráröppentek a lehetőségekre és mindenki a bolt elérhetőségére kíváncsi, vélhetően ők azok, akik régebben sunyiban az uszonnapénzből vásárolták meg a brutál finom, ám valóban nem túl egészséges üdítőt.

