Megláttam a férjem egy karácsonyi vásáros riportban, válás lesz a vége, azonnal kidobtam

A legtöbben szeretnek vásárokra járni, a forgatag pedig karácsonykor a legszínesebb, az ünnepi hangulat garantált, és jó randiprogram is a hidegben egy forralt borozás. Gyanítjuk azonban, hogy ennek a történetnek a főszereplői egy darabig nem fogják a kedvenc időtöltéseik közé sorolni az ünnepi vásárt. És hogy miért nem? Annak bizony nyomós oka van.

„Néhány napja történt és még mindig nem tudom felfogni. Itt ülök a félig kiürült nappaliban. Nincs kanapém, a fotelben kuporogva azon gondolkodom, hogy a falról levett képek mögött sokkal élénkebb a festék. Aztán bevillannak megint azok a képek, amik mindent megváltoztattak.”

„Még fel van írva a hűtőn lévő táblára a bevásárlólista. Tudjátok, az a letörölhető, még a férjem írása van rajta. Az írást letörlöm, és férjem sem lesz már sokáig. Nagyon elrontotta, és azt hiszem én is. Fogalmam nincs, mióta csinálja és azt sem tudom, meddig folytatta volna, ha nem bukik le”

– írja a feleség.

„Teljesen átlagos hétköznap volt, hazajött a munkából, én már itthon voltam, gondoltam nekiállok főzni. Le sem vetkőzött otthoniba, egy szián kívül mást is nem vetett oda, csak mosdóba ment, majd köszönésképp annyit mondott, hogy bevásárol, megveszi azokat, amiket felírtam. Nem voltak éppenséggel annyira fontos dolgok, de ez volt a szokás nálunk, ami fogytán volt, azt felírtuk. Mindegy, gondoltam hadd menjen, biztos nehéz napja volt a munkában, legalább kicsit kiszellőzteti a fejét.”

„Már épp végeztem, úgy voltam vele, belenézek a híradóba, kikapcsolom az agyam néhány percre pár lazább hírrel. Nagyjából a közepén kapcsolódtam be, ekkorra már a fajsúlyos hírek lementek, a könnyedebb témák maradtak. A karácsonyi vásárról jelentkezett be élőben egy riporter. Egy nagy karácsonyfa alatt forgattak, mögöttük a tömeggel. Egyszer csak egy ismerős kabát tűnt fel. Oldalt állt, egyértelműen a férjem volt az. Egy nő fogta a kezét. Majd megcsókolta. Elvörösödtem, aztán lefehéredtem. Nem hallottam a riportert, csak néztem a jelenetsort a háttérben. Megsemmisültem, minden, ami az addigi életünk volt, megsemmisült velem együtt.”

„Ahogy hazaért, szembesítettem. Nem kiabáltam, csak elmondtam, amit láttam. Semmit nem tagadott, bólogatott egyet kettőt, fogott egy utazótáskát, telepakolta és elment. Két napja visszajött, elvitte a kanapét egy haverjával, plusz néhány bútorát és holmijait. Meg akartam állítani beszélni, de csak annyit tudtam mondani, hogy elválunk. Bólintott, lerakta a kulcsot a komódra, és kisétált. A közös életünkből is.”