A nyári szezon az előadók számára az év legzsúfoltabb időszaka. Ilyenkor szinte minden hétvégére több fellépés is jut. Szandi számára azonban a nyár nemcsak a zenéről, hanem a felépülésről is szól.
A mindig mosolygó és energikus Szandit most sem hagyta el a jókedve, az energiája is töretlen, ám egy váratlan sérülés következtében egészen máshogy kell lebonyolítania a következő koncerteket.
Az énekesnő közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy szerencsétlen esés következtében megsérült a bokája és bokaszalag-szakadást szenvedett. A sérülés átmenetileg korlátozza a mozgását, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy minden fellépését lemondaná. A gyógyulás folyamata jó ütemben halad, de ügyelnie kell arra, hogy a sérült bokát ne érje nagy terhelés.
A nyári szezon az előadók számára bővelkedik fellépésekben. Városi rendezvények, falunapok, szabadtéri koncertek, fesztiválok követik egymást, ezért általában előre betáblázott a fellépők naptára is. Szandi a sérülése ellenére úgy döntött, hogy amennyiben az egészségi állapota engedi, nem mondja le a koncertjeit.
Az elmúlt hétvégén rájöttem, hogy a színpadon bárszéken ülve is lehet ezerrel tolni az energiát.
Ahogy ő fogalmazott, mivel a hangjával nincs probléma, így az már csak részletkérdés, hogy az énekesnő állva énekel vagy széken ülve. Számára az a fontos, hogy a nézők ne maradjanak élmény nélkül.
A felépülése továbbra is elsődleges szempont és az orvosi tanácsokat megfogadva az edzéseket is csak óvatosan, a rehabilitáció részeként, fokozatosan végzi.
A múlt súlyos emléke
A mostani bokaszalag-szakadás ugyan átmenetileg megnehezíti Szandi mindennapjait és a nyári koncertszezont, de korántsem ez az első súlyos baleset. Fiatal korában rendszeresen lovagolt, és egy alkalommal súlyos balesetet szenvedett.

Fordulat Szandi botrányában: az énekesnő lépése váratlanul ért mindenkit, mi szükség volt erre?
Olvass tovább...
A ló ledobta a hátáról és a balesetet követően három napig kómában feküdt, agyzúzódást szenvedett, és a beszédközpontja is sérült. Hosszú rehabilitáció várt rá, egy éven át nem is ülhetett lóra, később pedig hosszú időbe telt, mire ismét nyeregbe mert ülni.

