promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Celeb & Bulvár

Tóth Vera nem titkolja tovább, valójában ilyen most a kapcsolata Tóth Gabival


Tóth Vera nem titkolja tovább, valójában ilyen most a kapcsolata Tóth Gabival
Borítókép:  Profimedia (archív)

Az egész ország előtt ment egymásnak Tóth Vera és Tóth Gabi, most pedig kiderült, sikerült-e azóta kibékülniük.

Tóth Vera volt az, aki a családból először az ország színe elé lépett a Megasztárban, amit sikerült is megnyernie. A tehetségkutató műsor következő évadában húga, Tóth Gabi is követte őt, és végül az év női hangja lett. Az utóbbi években mindketten a rivaldafényben éltek, de nemrég volt egy komoly törés a kapcsolatukban, aminek az oka nem más volt, mint a politika, ugyanis gyökeresen más nézeteket vallanak.

Tóth Gabinak nagyon rosszul esett, hogy számára bántó dolgokat mondott róla a nővére, ráadásul nyilvánosan, és sajnos úgy tűnik, hogy azóta sem sikerült kibékülniük. Tóth Vera most tiszta vizet öntött a pohárba, és elmondta, hányadán állnak jelenleg a húgával.

Hónapok óta nem beszélünk egymással. Legfeljebb édesanyámon keresztül szerzek tudomást Gabiról. Nekünk mindig is hullámzó volt a viszonyunk, úgyhogy a szüleink szinte már hozzászoktak, hogy néha tolmácsolni kell közöttünk. De egyszer csak újból felvesszük a kapcsolatot, és mintha mi sem történt volna, megy minden a maga útján. Éppen ezért nem is izgulom túl a dolgokat

mondta Tóth Vera, aki ezek alapján nem tragédiaként éli meg a mosolyszünetet, hanem csupán ideiglenes állapotként.

Tóth Vera amúgy annak apropóján beszélt a testvéréről, hogy nemrég nyitott Budapesten egy pékséget, de a megnyitón nem volt ott se Tóth Gabi, se a szüleik. Édesanyjuk nemrég átesett egy csípőprotézis műtéten és még nehezen tud mozogni, így érthető, hogy kihagyta az eseményt, de amint jobban lesz, rögtön megnézik majd a létesítményt.

Itt lehet megtekinteni egy beszélgetést Tóth Verával:

Érdekel még bulvár téma? Ezt a cikket is ajánljuk: