„Nem volt mintaapa” - Kitálalt Nádas György fia, valójában ezért nem beszélnek már

Egyik fia sem beszél már Nádas Györggyel, most kiderült, hogy miért.
A közkedvelt humorista, Nádas György nemrég bepillantást engedett a magánéletébe, és elárulta, hogy egy örökséggel kapcsolatos konfliktus miatt a fiai hátat fordítottak neki, sőt, még az unokáit sem láthatja már. Most megszólalt az egyik gyermeke, aki lerántotta a leplet a családi konfliktusról és mindent elmondott azzal kapcsolatban, hogy mi vezetett odáig, hogy még a vezetéknevét is megváltoztassa.

Nádas Györgyöt kitagadták a gyermekei, unokáit sem láthatja
Olvass tovább...
A nagymamámmal nagyon szoros kapcsolatot ápoltunk, és ő is pontosan tisztában volt azzal, hogy a fia hedonista életet él, minden pénzét eltapsolja. Éppen ezért úgy rendelkezett, hogy a halála után ne vesszen el a vagyona, és mindenki részesülhessen az utána maradt javakból. Meghagyta, hogy a bankszámláján lévő pénz engem és a testvéremet illet, itt egy jelentős összegről beszélünk, ugyanis azt is tudni kell, hogy a nagymamámnak volt egy Angliában élő, rendkívül jómódú üzletember élettársa, aki hosszú éveken át támogatta őt, és nagyon sok pénzt helyezett el a bankszámláján azért, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt
– kezdte a Blikknek Nádas György fia, Zoltán, aki a Kanári-szigeteken él.
Három évvel a halála előtt demenciát diagnosztizáltak nála, és mivel én addigra már külföldön éltem, leginkább édesapám intézte a bevásárlásait. Egyik alkalommal azonban nála maradt a bankkártyája, és ezt követően bizonyíthatóan jelentős összegeket emelt le a számláról. Jogi okok miatt a nagymamám bankszámlakivonataiból mindössze másfél évnyi dokumentumot kaptunk meg, vagyis csak a halála előtti négy hónapig volt betekintésünk a számlaforgalmába, ám akkor, a halála előtt négy hónappal még 7 millió 400 ezer forint volt a számlán. Ennél azonban minden bizonnyal nagyobb lehetett a vagyona. Azt viszont bizonyítani tudjuk a rendelkezésünkre bocsátott kivonatokból, hogy nagymamám halála után is jelentős összegek tűntek el a számláról. Ugyanabból a bankautomatából napi szinten 150 ezer forintokat vettek fel, ami pedig a legmegdöbbentőbb, hogy a nagymamám halálának másnapján a kártyával egy bowlingpályán is fizettek. Mire én és a testvérem fel akartuk venni azt az összeget, amely jogosan megilletett volna minket, csak 70 ezer forint körüli összeg maradt a számlán
– folytatta Zoltán, aki elmondta, hogy ügyvédhez fordultak, édesapja pedig csak a sokadik ügyvédi felszólítás után fizette ki az őt és testvérét illető összeget.

Bottal járó öregemberként tengette napjait Nádas György, felesége és gyermekei bírták jobb belátásra az itallal kapcsolatban
Olvass tovább...
Nádas György fia szerint az már csak hab a tortán, hogy a nagymamája akarata szerint a nő fővárosi lakásából is részesülniük kellett volna, de azt mégis teljes egészében magának tartotta meg az apja, hiába volt szóbeli megegyezés is.
Zoltán hangsúlyozta, hogy itt nem a pénzről van szó, hanem számára emberileg felháborító az, amit az apjuk tett, hogy semmibe vette a szeretett nagymama végakaratát. Ezek után érthető, hogy miért hagyta el édesapja vezetéknevét és inkább a feleségéét vette fel. Azt még hozzátette a férfi, hogy édesapja nincs letiltva, bármikor felhívhatná, mégse teszi. Az unokát pedig direkt nem láthatja, mivel nem szeretné, ha gyermekének ugyanazokat a dolgokat kéne átélnie Nádas György mellett, mint neki.
Sajnos gyerekkorunkban is rengeteg dolgot követett el ellenünk, amelyekbe most nem szeretnék mélyebben belemenni, de fogalmazzunk úgy, hogy nem volt mintaapa
– mondta Nádas György fia.
Itt lehet megtekinteni a Nádas Györggyel készült interjút, ami kirobbantotta a botrányt:
Érdekel még bulvár téma? Ezt a cikkünket is ajánljuk:

„Nem szeretnék és nem is fogok megöregedni” - Szabó Győző tudja, hány éve lehet még hátra
Olvass tovább...
