Mutatjuk, mi van a 480 forintos benzinárstop ígéretével

Május közepe, hosszú hétvége előtt vagyunk, és az új kormány első kormányülése nem rendelte el a 480 forintos benzint. Hogy egy autósnak mit jelent ez a tankolásnál a következő napokban, azt megpróbáltuk összeszedni.
A védett ár
Ezt még az előző Fidesz-kormány idején, Nagy Márton akkori nemzetgazdasági miniszter. Magyar rendszámú gépjárművekre érvényes, és azóta is működik. A 480 forintos szint ennél jóval lejjebb visz, ez a Tisza-kampány külön ígérete volt, miszerint a 2022-es árat hozzák vissza. Ezt az árat azonban a Közel-Keletről érkező hír komolyan megrázta. A Trump és Netanjahu által Irán ellen indított háború miatt az Iráni Forradalmi Gárda lezárta a Hormuzi-szorost. Viszont ott halad át normál körülmények között a világ olajforgalmának ötöde. Az ellátási kockázat tehát globális, nem csak a magyar piacé.
A nyomás napokon belül begyűrűzött. Május 9-én a MOL leveleket küldött a benzinkutaknak, hogy részükre a stratégiai tartalék kifogyóban van. Néhány nappal később sok kúton mennyiségi korlátozás lépett életbe. Helyenként 5, máshol 20 literig lehetett csak tankolni, Tokaj-Hegyalja környékén pedig több kút teljesen kiürült. Egy kiszivárgott belső levél szerint napokon belül a dízeltartalék is elfogyhat.

Új piros betűs ünnep jöhet a naptárba, megvan a nyár közepi dátum, amit nemzeti ünneppé nyilvánítanának
Olvass tovább...
Erre reagált a Tisza-kormány.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter május 15-én rendeletben 150 millió liter 95-ös benzint és 425 millió liter gázolajat szabadított fel a kőolajtermékek biztonsági készletéből. A felszabadított mennyiséget kizárólag védett áron lehet értékesíteni, és a Független Benzinkutak Szövetsége szerint ezzel a kis kutak átmenetileg fennmaradhatnak. Eközben tizenkét közgazdász nyílt levelet írt Kapitánynak. Szerintük az árstop fenntartása főleg a tehetősebbeket támogatja, vagyis akik többet tankolnak.
Ez hosszú távon ellátási zavarokhoz vezet, a kieső jövedéki adó pedig terheli a költségvetést. Helyette célzott szociális kompenzációt javasolnak. A Tisza-kormány kampányígérete volt, de az első kormányülésen nem rendelték el. A jelenlegi világpiaci ár mellett a 480 Ft-os szint óriási állami támogatást igényelne. A 2021–22-es próbálkozás (ársapka) ellátási zavarokkal és komoly MOL-veszteséggel zárult.

Valójában ezért vezetett be árstopot a benzinre a kormány, szakértő leplezte le a kormány tervét
Olvass tovább...
Mit hoz a hét?
Kapitány István csak mosolygott, amikor a 480 forintos szintről kérdezték. Sem nyíltan nem ígérte, sem nem zárta ki. Annyi biztos, hogy a védett ár jelenlegi formájában legkésőbb június 30-ig tartható fenn, mert ezt egy kormányrendelet írja elő. Az autósnak gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a védett áras tankolás megmarad, de a mennyiség sok helyen korlátozott. Aki teheti, tankoljon, amikor készletet lát, és kövesse a Holtankoljak.hu napi térképét.
