Ez a magyar ábécé elfeledett betűje, az iskolában sem tanítják, mégis sokan használják

Ez a betű, ha elfogadnák, felvennék a magyar abc-be, azonnal megváltoztatna mindent.
A magyar nyelv abc-je 44 betűből áll, ám korábban voltak már kísérletek arra vonatkozóan, hogy ez a szám bővüljön, jöjjenek új betűk a magyar áéácébe. Ezek közül az egyik legérdekesebb a zárt e, vagyis az ë, amelyet a kiejtésben használunk, létezik ilyen hang. Ám ezt nem jelöljük írásban, pedig korábban több próbálkozás is volt, hogy vegyék fel hivatalos betűként az abc-be. Kodály Zoltán is támogatta korábban ezt a kezdeményezést.
Mint azt írják is erről a hangról, a zárt e hang (ë) a régi magyar nyelvben, illetve a mai nyelvjárások többségében is előforduló középső nyelvállású illabiális (ajakréses) palatális rövid magánhangzó.

Száműztek egy betűt a magyar nyelvből, örökre eltűnt az ábécéből is
Olvass tovább...
A magyar abc-nek nem tagja, ám írnak róla A magyar helyesírás szabályaiban is, hiszen engedélyezték, mint kiejtési segédjelet már korábban. A betű amúgy a 18. század végén jelent meg, és több írásos forrásban és dokumentumban is előfordul. Gyakran előjön érvként a hivatalos bevezetésére, hogy bizony a magyar nyelvben nagyon sok az a és az e, ezeket használjuk legtöbbször. Épp ezért a zárt e változatosabbá tenné a nyelvünket.
Ám egyelőre a köznyelvbe való beemelését nem engedélyezték. Az efféle e hangokat máshogy is képezzük. Az ë rövid magánhangzót szűkebb ajakréssel, félig zárt állkapocs-nyitásszöggel képezzük.
Érdekesség, hogy rengeteg szavunk írásmódja megváltozna, sok új dolgot kellene tanulnunk, és persze a billentyűzeten egy új betűt is meg kellene tanulnunk. Íme néhány példa, ezeknek a szavaknak például azonnal megváltozna az írása, ha lenne zárt e betű a magyar nyelvben:
bëzzëg, csëpëg, fëcsëg, fëlëtt, hëgyës, bëtű, fëlhő, gërinc, lëndül, pëcsét, pëndül, rëndül, rëpül, sërdül, bélyëg, bérës, délcëg, édës, ékës, élës
Íme a különbség a kiejtésbe a két e között, a zárt és a nyílt e betűk között:

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Olvass tovább...
