
Orbitális baki a DPK gyűlésén, a főorvos olyasmit mondott Orbán Viktorról, ami után azonnal magyarázkodnia kellett
Olvass tovább...


A közlekedési miniszter hiába kért bocsánatot, nem tud szabadulni az ominózus mondatoktól.
Kevés olyan médiaszereplő van Magyarországon, akinek a neve még több mint egy évtizeddel az első feltűnése után is rendszeresen beszédtémát ad. Alekosz pontosan ilyen figura. A Való Világ egykori szereplőjeként ismerte meg az ország, azóta pedig következetesen azon dolgozik, hogy karaktere ne halványuljon el a gyorsan változó médiatérben.
Alekosz pályája nem a klasszikus értelemben vett építkezésről szól. Nem műsorvezető lett, nem színész, és nem is szakértő. Ő maga a tartalom. A túlzó megnyilvánulások, a provokatív vélemények és a folyamatos jelenlét tartják életben az ismertségét - vannak, akik kinevetik, mások felháborodnak rajta, de közömbösen kevesen viszonyulnak hozzá.

Olvass tovább...
Ezt a szerepet hozta magával Hajdú Péter Beköltözve című műsorába is. A belépő ezúttal sem volt véletlen. Alekosz egy Tisza Párt logójával ellátott pulóverben érkezett, ami már önmagában jelezte, hogy a beszélgetés nem marad majd meg a felszínen.
Hajdú Péterről nem a nyílt kormányellenesség az első asszociáció, így a politikai hangsúly gyorsan feszültséget teremtett. A műsor elején a házigazda szinte háttérbe szorult, miután Alekosz egy hosszabb, indulatos kirohanást intézett az Index egykori újságírója, Varga Attila Sixx ellen. A hangnem már az első percekben meghatározta az adás légkörét.
A beszélgetés során többször visszatértek a közéleti kérdésekhez, és egyre világosabbá vált, hogy Alekosz és Hajdú Péter több ponton is látványosan eltérően gondolkodik, ezek különbségek viszont szerencsére nem csillapították, inkább tovább fokozták a műsor dinamizmusát.

Olvass tovább...
A Tisza Párt logójával díszített pulóver nem maradt puszta kellék. Alekosz a műsor során következetesen kritikus hangot ütött meg minden szóba kerülő kormánypárti szereplővel szemben. Megfogalmazásai élesek voltak, sokszor végletesek, nem igazán hagytak teret a félreértelmezésnek.
Szóba került Lázár János is, akit Alekosz a korábbi Lázárinfón előadott nagy visszhangot kiváltó WC-kefés kijelentései kapcsán különösen keményen bírált. Véleménye szerint a közlekedési miniszternek már jóval korábban vissza kellett volna vonulnia a közéletből - hogy Hajdú Péter mit szólt ehhez, az a műsorból kiderül, a cikk témájául szolgáló rész 1.30:00-től: